A tudományos megismerés mindaz az emberi tevékenység, amely új, előzőleg nem ismert, valóságosan létező ismeretet képes generálni. Mindent,...
A tudományos megismerés mindaz az emberi tevékenység, amely új, előzőleg nem ismert, valóságosan létező ismeretet képes generálni. Mindent, amit a világról objektíven ismerhetünk, a tudományos jellegű megismerés biztosíthatja számunkra.
A tudományos megismerés alapja a bizonyíték. A tudományos megismerés ismeretet csak bizonyíték alapján fogad el. A tudományos megismerés bizonyíték alapú ismeret.
Azonnal felmerül azonban a kérdés, hogy a tudományos megismerés során mi tekinthető bizonyítéknak? A bizonyíték is ismeret, a megismerés tárgyára vonatkozó olyan állítás, amiről elfogadjuk, hogy létezik. Azonban nem mindig egyértelmű felismerni pontosan, hogy mi az, ami valójában létezik.
A létező dolgok felismerésének eszköze a megfigyelés. Azonban mivel a megfigyelés emberi tevékenység, a tudományos megismerés szükségszerűen szubjektív jellegű. A tudományos megismerés gyakorlata ugyan módszereket biztosít arra, hogy a megismerés szubjektivitása minél kisebb szerepet játszon, de nyilvánvalóan nem létezik olyan általánosan használható kritérium, amely alkalmazása egyértelműen eldönthetővé tenné, hogy egy felismert ismeret valóságosan létezik. Mivel nem létezik egyértelmű kritérium egy felismert ismeret valódiságának az eldöntésére, a tudományos megismerés eljárások alkalmazásával valószínűségeket rendel az ismeretek hitelesítésre, amit tudományos módszernek nevezünk.
A tudományos módszer részeként a megfigyelés szubjektivitásának csökkentése érdekében a megfigyelésből következő megismerést mérhető mennyiségekhez szükséges kötni. A tudományos megismerés a megfigyelhető dolgok megmérhető tulajdonságain alapuló ismeretekre épül. Ebből azonban az is következik, hogy tudományos ismeret csak megfigyelhető és megmérhető információkból származhat.
A tudományos ismeret ezen jellemzője ugyan segít a valójában létező dolgok felismerésében, ugyanakkor alapvető korlátot is jelent a világ megismerésének a kiterjesztésére. Csak az lehet elfogadott tudományos ismeret, ami megfigyelhető és megmérhető. Ha egy tudományos állítás nem rendelkezik megfigyelhető és megmérhető tulajdonsággal ami által igazolhatóvá válik, jellemzően csupán hipotézisként elfogadható állítás.
Az alkalmazott tudományos módszernek, és ebből következően a világ megismerésének azonban van további korlátja is, ez pedig a megismételhetőségen keresztüli igazolhatóság. A megismételhetőség szükségszerű és nyilvánvaló követelménye a valóságnak megfelelő ismereteknek. Ami megismételhető az valóságos, az létezik. A korlátot azonban itt az jelenti, hogy az igaz, hogy minél többször megismételhető valami, annál valószínűbb, hogy létezik, azonban nem minden létező dolog megismételhető.
A tudományos megismeréshez kapcsolódó igazolhatóság másik, tipikusan kritériumként megkövetelt jellemzője a megcáfolhatóság legalább elméletileg fennálló lehetősége. Amely állítás megcáfolható, annak a valóságossága ez által ellenőrizhető. A megcáfolhatóság lehetősége azonban nem szükségszerű velejárója a tudományos ismeretnek, csupán a tudományos állítás hitelességének az igazolására szolgáló módszer. Mivel egy tudományos feltételezés, egy hipotézis valódisága igazolást igényel, a megcáfolhatóság lehetősége alkalmas módja a hipotézis valódisága valószínűségének növelésére. Ha egy tudományos állításhoz kapcsolható olyan eljárás, amely az állítás valódiságát megcáfolni képes, de az eljárás alkalmazása nem vezet az állítás cáfolatára, akkor a tudományos állítást hitelesebbnek, nagyobb valószínűséggel valódinak tartjuk.
A megcáfolhatóság azonban csak módszer a hitelesség igazolására, nem pedig egy tudományos állítás szükségszerű jellemzője. A megcáfolhatóság nem lehet kritériuma a tudományos ismeretnek, csupán a tudományos megismerés módszerének a valóság keresése során általunk önként felvállalt feltétele. Ha a tudományos igazságot a megcáfolhatóság lehetőségéhez kötjük, az következményszerűen a tudományos ismeretszerzés korlátja is lesz, ami akár megakadályozhatja a valóság felismerését is.
A tudományos ismeretszerzés jellemzően a tudományos módszerhez köti a valóság megismerését. A tudományos módszer hozzásegít az ismeretek valódiságának hitelesítéséhez, azonban alapvetően korlátozza is a tudományos ismeretek megszerzésének a lehetőségét.
Ahhoz, hogy hatékonyan lehessen kiterjesztenünk a világról alkotott ismereteinket, más, a valóság felismerését kevésbé korlátozó feltétel létezéséhez lenne szükséges kössük a tudományosan elfogadható ismeretet. Milyen kritériumhoz lenne alkalmasabb kötni a tudományos ismeretet, amely kevésbé korlátozná a valóság megismerését?
A világról alkotott elképzelésünk legalapvetőbb lényege, hogy a világ ok-okozat alapú. Semmi nem létezhet a világunkban, ami nem ok-okozat jellegű. Minden ismeret, ami a világunkkal kapcsolatos, erre a feltételre épül. A tudományos ismeret feltételéül szabott bizonyíték is például olyan ismeret, amely ok-okozati kapcsolatban áll az új ismerettel.
A világunk az ok-okozat láncolatán felépülő rendszer. Nem lehet a világról alkotott ismeret az, ami nem ok-okozat alapú. Még a véletlenszerű viselkedésű kvantum világot is szigorúan fennálló, ok-okozat alapú valószínűségi szabályok működtetik. Kijelenthető, hogy tudományos felismerés csak ok-okozat alapú ismeret lehet. A tudományos megismerés tehát a valóságban létező ok-okozat felismerésének a láncolata.
Ha elfogadjuk a tudományos ismeretnek ezt az ok-okozat alapú definícióját, ez a definíció alapvetően kiterjeszti a tudományos megismerés lehetőségeit, hiszen az ok-okozat alapú megismerés olyan módon is tud ismeretet létrehozni, amely nem szükséges, hogy tapasztalati bizonyíték alapú legyen. A megismeréshez kapcsolódó ok-okozat láncolatnak a feltétele képes lehet olyan esetben is beláthatóan fennálló tudományos állítást kijelenteni, amely nem kötődik tapasztalati megfigyelés eredményéhez.
Ha valamihez nem kötődik tapasztalati megfigyelés, jellemzően csak hipotézisként fogadjuk el a tudományos állítást, amit a tudományos módszerrel megerősítendőnek tekintünk, azonban a tudományos módszer korlátai akadálya lehet a hipotézis tudományos módszerrel történő megerősítésének. A tudományos ismeret ok-okozat alapú definíciója szerint azonban valamiről akár csupán elméleti alapon is belátható, hogy ok-okozati kapcsolatban áll, tudományosan nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy valóságosan is létezik.
A tudományos módszer eredményes, de korlátozott, nem teljeskörű módja a világ megismerésének. Számos olyan valóságosan fennálló ismeretet tartalmazhat a világunk, amely a tudományos módszerrel megközelíthetetlen. Az ok-okozat láncolat feltétele alapján történő megismerése a világunknak azonban a világunk teljes megismerését biztosíthatja.
A tudományos módszer korlátaival nem rendelkező ok-okozati feltételre épülő megismerést már jelenleg is elterjedt módon alkalmazzuk a világunk felfedezésével kapcsolatban. Ez például az a módszer, amikor a világunkhoz kapcsolódó új felismerést pusztán matematikai eljárás során fedezünk fel.
Alapvető feltételezés a világunkkal kapcsolatban, hogy a világ a matematika szabályai szerint működik. Ez nem azt jelenti, hogy minden létező matematikai struktúra létezik a világunkban is, de azt igen, hogy minden a világunkban létező törvényszerűség a matematika szabályait követi.
Ebből azonban az is következik, hogy az a világról feltételezett ismeret, amely ellentmond a matematika törvényszerűségeinek, nem lehet valóságosan része a világunk működésének. Ezt a törvényszerűséget úgy fogalmazzuk meg, hogy a természet a matematika nyelvén íródott. Ez a kijelentés önmagában is mélyreható jelentéssel bír a világunk létezésének jellegével kapcsolatban, de a világunk megismerése kapcsán azt is jelenti, hogy ha egy matematikailag a világunkra érvényes kijelentésből indulunk ki, és ezt a kijelentést a matematika objektíven létező szabályai szerint transzformáljuk, akkor mivel a transzformáció matematikailag ok-okozat jellegű, amely a világunk működésére is érvényes kell, hogy legyen, a matematikai transzformáció során a világunkra is érvényes állításra kell, hogy jussunk.
A matematikai transzformáció során jellemzően nem minden lépést tudunk megfeleltetni a világunk valójában fennálló állapotának, de a matematikai transzformáció során eljuthatunk olyan állapothoz, amely általunk is felismerhető, akár eddig nem ismert kijelentést jelent a világunkról. Tipikus példája ennek az antiállapotban létező anyag felismerése. Paul Dirac tisztán matematikai következtetés útján jutott el egy olyan fizikai állapotot sugalló matematikai kijelentéshez, amely az anyag egy addig nem ismert formáját jelentette, amely aztán felfedezésre is került.
A matematika szabályrendszere az ok-okozat folyamata. Nem minden esetben ismerjük fel a matematikai formalizmus szabályainak megfelelő transzformációk jelentését a világunk létezésével kapcsolatban, de időnként olyan állapotát hozhatjuk létre a matematikai kijelentéseknek, amelyet a világunk tudományos módszerrel történő megismerése által is ellenőrizhetünk, ami korábban nem ismert felismeréshez is vezethet.
Ebből az is következik, hogy ha egy, a világunkra érvényesnek tartott, matematikai formalizmussal megfogalmazott ismeret matematikai transzformációi során olyan összefüggésre jutunk, amelyről igazolhatóan belátható, hogy nem érvényes a világunkra, akkor bizonyosan a kiinduló ismeret volt valójában érvénytelen, vagy sokkal inkább, pontatlan megfogalmazása a világunk működésének. Ennek a megismerési folyamatnak a tipikus példája a newtoni gravitációs mechanika továbbfejlődése az általános relativitáselméletbe.
Azonban még a matematika szigorúan érvényes ok-okozati összefüggéseire épülő megismerési folyamat is rendelkezik korlátokkal. Ezt a korlátot szoktuk úgy megfogalmazni, hogy bármennyire is szép egy matematikai formalizmussal megfogalmazott állítás, ha nem felel meg a tudományos módszerrel megismert valóságnak, helytelen a matematikai következtetés.
Hogyan juthatunk a matematika szigorúan érvényes ok-okozati szabályainak világra történő alkalmazásával a valóságnak nem megfelelő következtetésre? A matematika absztrakcióra épülő szabályrendszer, ahol például az egyenes végtelen, a derékszög pontosan 90 fok, ahol az 1+1 mindig pontosan 2. Ezek érvényes állítások a matematikai absztrakcióban, de a világunkban nem feltétlenül valóságos állítások. A világunk nem lehet végtelen (legfeljebb csak nem ismerjük, nincs fogalmunk a végességéről, ezért bizonyos értelmezések esetén alkalmasabb végtelennek tekinteni a világot), a világunk nem végtelenül pontos, és a világunkban nem létezik az 1 vagy a 2 sem, csak egy valami és kettő valami, és az 1+1=2 csak jól definiált absztrakció esetén érvényes, és más értelemben pedig lehet, hogy értelmetlen. A matematika szigorúan érvényes ok-okozati törvényszerűségei a világunk valóságának absztrakciói, amelyek csak jól meghatározott feltételek esetén feltétlenül érvényes törvényszerűségek.
Az alapvető állítás azonban továbbra is fennáll, hogy a világunk ok-okozat összefüggésre épül, és a világunkat az ok-okozat felismeréséből, és a láncolatából lehet megismerni. A tudományos módszer, és a matematika is ennek a típusú megismerésnek egy használható, de korlátozott eszköze.
A világunk megismerését azonban nem érdemes szigorúan a korlátokkal rendelkező eszközökhöz kötni. Bármilyen eszköz vagy módszer, ami ok-okozati kapcsolatot képes felismerni, alkalmas és használható a világ felfedezésére. Ha akár csak logikus következtetéssel felállítható új ok-okozati kapcsolat a világunk állapotai között, vagy logikára épülő ok-okozati kapcsolat során a világ egy eddig nem ismert állapota következtethető ki, az valóságos ismeret lehet a világról.
Természetesen a világunk valóságának igazolnia kell a felismert ok-okozati kapcsolatot, de az igazolásra nem minden esetben alkalmazható a tudományos módszer, vagy akár egy nem alkalmasan választott matematikai absztrakció is akadálya lehet az igazolásnak. Az igazolásra felhasznált módszer ne legyen akadálya a tudományos megismerésnek. Az ok-okozat alapú megismerés a teljességét adhatja a világunk ismeretének.
Azonban még az ok-okozat alapú megismerésnek is van elméleti korlátja. Objektíven fennálló korlátja a világunk ok-okozati alapú megismerésének a kezdet problémája. A kezdet az, amit nem okozott semmi, a kezdet nem megközelíthető ok-okozat alapon. Ha azonban a világunk létezése ok-okozati alapú, akkor a kezdet nem is létezhet.
A kezdet csak abban az esetben nem kell, hogy része legyen az ok-okozat láncolatnak, ha a kezdet nem is létezik, tehát, ha a világunk létezése körfolyamat jellegű. A világunk megmaradhat teljességgel ok-okozat alapú, ha a működése körfolyamat jellegű.
Azonban itt is felmerül a körfolyamatot lehetővé tevő rendszer eredete. Ez azonban már nem az adott ok-okozat jellegű világra, a számunkra létező világunkra vonatkozó kérdés. Ebben az esetben ugyanis a tapasztalati világ a világot generáló rendszeren létezik, de a világot generáló rendszer nem része a tapasztalt világnak. Mint a mozi a filmvásznon.
Ennek egy lehetséges valósága a gondolatokban bemutatott grid-modellen alapuló univerzum. A grid-modell egy hipotetikus részecskékre épülő szilárd struktúra, amelyen az egymással szomszédos részecskék rezgései egymásra ható stabilan fennálló rezonancia mintázatokat hoznak létre, amelyek interakciói egy új világot eredményeznek, például a világunkat, amely ebben az esetben már körfolyamat jellegű módon is működhet. Akár így is lehetne.
Ha az ok-okozat alapú világunk nem körfolyamat jellegű, akkor a kezdet nem lehet nem probléma. Ebben az esetben akár egy teremtő személy, Isten is okozhatja a világot, ahogy mi magunk is képesek vagyunk új világokat teremteni. Ha Isten létezése nem okozat alapú, akkor a teremtő Isten befolyásolhatja úgy a világ létezését, hogy az önmaga létezése nem szükségszerűen kötődik az okozat alapú világhoz. Éppen úgy, ahogy Istent elképzeljük. Akár így is lehetne.
Fizika {button_primary} Matematika {button_primary} Tudomány {button_primary} Univerzum {button_primary}
Nincsenek megjegyzések