Az emberi társadalom felhasználásának az alkalmas módszere

 Az emberi társadalom az emberiség birtokában valaha létezett legnagyobb hatású eszköz. Az emberi társadalom, mint eszköz felhasználásával a...

 Az emberi társadalom az emberiség birtokában valaha létezett legnagyobb hatású eszköz. Az emberi társadalom, mint eszköz felhasználásával az emberiség nemcsak városokat épített, nemcsak eljutott a világűrbe, hanem a földi bioszféra legmeghatározóbb részévé válva képessé vált a Föld éghajlatát is átalakítani, és a földi élővilágot is megváltoztatni. 

Ha bizonyos eredményeket nem is tudatosan és szándékosan, és nem is az általános hasznára valósított meg az emberiség, az emberiséget az emberi társadalom felhasználása potenciálisan korlátlan képességek elérésére teszi alkalmassá. Talán a korunkban kialakuló mesterséges intelligenciának az általános mesterséges intelligencia formájában történő megvalósításával lehet hasonló képességű eszköz az emberiség birtokában, de valójában az általános mesterséges intelligencia is az emberi társadalom által létrehozott eredmény, és legvalószínűbb, hogy az általános mesterséges intelligencia, mint eszköz sem az emberi társadalom, mint eszköz leváltására fog szolgálni az emberiség aktuálisan létező részének számára, hanem szimbiotikus formában együttműködve fogja alkalmazni a célok megvalósítására.

Bármennyire is hatásos eszköz az emberi társadalom az emberiség számára, jelentős nehézségekkel jár a társadalom hatékony felhasználása a célok elérésére és a feladatok megvalósítására. Az emberiség számára eszközként létező emberi társadalom felhasználásának a meghatározó nehézsége, hogy az emberi társadalmat egyéni szabad akarattal rendelkező emberek alkotják, akik saját, önálló célokkal rendelkezhetnek. Az emberi társadalom csak úgy használható fel hatékonyan feladatok megvalósítására, ha a társadalmat alkotó emberek legalább az aktuálisan elérendő célok, megvalósítandó feladatok tekintetében azonos szándékkal viselkednek. Az emberi társadalom, mint eszköz eredményes alkalmazásának a kulcsa a közös célok kialakításának hatékony módszere. 

A szociológiával foglalkozó szakirodalom jellemzően a közös célokat közös formában kialakuló történetekként nevezi meg, azonosítja, de a közös történetek lényege valójában a közös célok kijelölésében és feladatokként történő gyakorlati formalizálásában van. Azok a közös történetek, amelyek túl a fantázián és filozofikus elképzeléseken, metódusokként, cselekvési tervekként fogalmazódnak meg, képesek a formája lenni a közösen elérendő társadalmi céloknak. 

Az emberiség jelenleg is létező legnagyobb kihívása, hogy mi az a legalkalmasabb módszer, amely segítségével közösen elérendő célokat és együttműködésben végrehajtandó feladatokat tud meghatározni a társadalom számára, hogy ez által az emberi társadalmat, mint eszközt a leghatékonyabban tudja felhasználni a célok elérésére és a feladatok megvalósítására. 

A célok és feladatok jellege ebből a szempontból közömbös, lehet hasznos, de lehet akár káros is. Nyilvánvaló, hogy a helytelen közös célok a társadalom, mint eszköz hatékony használata során az emberiség végét is jelenthetik, de amennyiben a közös célok kijelölése alkalmas módszerekkel történik, a következményeket is mérlegelni képes ismeretek tudása birtokában, a helytelen célok kijelölésének valószínűsége hatékonyan csökkenthető. 

Érdemes megvizsgálni a hasonló feladatot végző természetes mechanizmust, a természetes evolúció működését. A természetes evolúció a rendelkezésre álló környezetben a különböző fajok potenciálját optimalizálja oly módon, hogy a folyamat során szándékosan kijelölt cél nélküli, véletlenszerű módosulások következnek be a képességekben, és az adott környezetben az aktuálisan alkalmas, a faj fennmaradását szolgáló képességek fennmaradnak, a kevésbé alkalmasak, akár a fajjal együtt, megszűnnek. Mivel a természetes evolúció a változásokhoz szükséges információt memória szerűen a DNS-ben elraktározza, a felhalmozódó információ következtében egyre komplexebb rendszer alakul ki. Amennyiben a természetes evolúció elér egy környezetben fennálló egyensúlyi állapotra, ahol az erőforrások felhasználása egyensúlyban van az erőforrások rendelkezésre állásával, a mechanizmus a létrejött komplexitás mértékével arányos, dinamikus stabilitást biztosít a rendszer számára.

Az önmagától működő természetes evolúcióhoz hasonló módszert valójában az emberiség is hatékonyan alkalmaz az emberi társadalom felhasználása során, amit a kapitalizmus módszereként azonosíthatunk. A kapitalizmus mechanizmusa alapvető hasonlóságokat mutat a természetes evolúcióval. A kapitalizmus rendszerében alapvetően önállóan létező entitások működnek a társadalmi-gazdasági környezetben. Ezek az entitások jellemzően tudatosan elhatározott célokat kijelölve, de az eredmény tekintetében tipikusan előre nem belátható módon alkalmazkodnak a változó környezethez, miközben a sikeres alkalmazkodás a fennmaradást eredményezi, és jellemzően növekedéshez vezet. A kapitalizmus esetén is felismerhető a létrejövő ismeretek növekedésével kapcsolatos komplexitás növekedése. 

Alapvető különbség azonban a természetes evolúció és a kapitalizmus között, hogy míg az evolúció természetes módon stabil egyensúlyi állapotot hoz létre a környezetben ha képes elérni a megfelelő komplexitást, amely a rendelkezésre álló szükségszerűen korlátos erőforrásokat felhasználja, ezzel szemben a kapitalista rendszerben az intelligens problémamegoldó emberekre épülő gazdasági-társadalmi entitások látszólag folyamatosan képesek növelni a potenciáljukat az ismeretek felhalmozódása során újabb és újabb módokat alkalmazva a lehetségesen rendelkezésre álló erőforrások felhasználása által. Nyilvánvaló azonban, hogy a folytonos növekedést eredményező kapitalista módszer tartósan nem fenntartható. Ha nincsenek egyensúlyt eredményező visszacsatolási mechanizmusok a rendszerben, a rendszer az adott szintű tudás által rendelkezésre álló erőforrások határait elérve és felhasználva, jellemzően kisebb de akár nagyobb mértékben is, összeomlik. 

A természetes evolúció esetén az újabb és újabb erőforrások bevonása a rendszerbe, és az ebből származó folytonos növekedési potenciál nem létezik tartósan, ezért megfelelő komplexitás eltérése esetén a tartósan stabil egyensúlyi állapot természetes módon kialakulhat. A kapitalista rendszerben a folytonos új erőforrások bevonása látszólagos folytonos növekedést eredményezhet, ami bár a problémamegoldó emberi intelligencia által sokáig fenntartható, ahogy jelenleg is a kapitalizmus a legtöbb eredményt elérő, ezáltal legeredményesebb, legsikeresebb módszere az emberi társadalom felhasználásának, amennyiben nem léteznek vagy nem működnek a növekedést megállító, egyensúlyt eredményező visszacsatolási mechanizmusok, az aktuális tudásszint által rendelkezésre álló erőforrások határainak elérésével a rendszer összeomlása elkerülhetetlenné válik.

A természetes evolúció esetén az egyensúlyra vezető folyamatokat a gyakorlatilag is korlátozott erőforrások és az önálló entitások egymás számára erőforrást jelentő felhasználása, valamint a csúcsragadozók egyensúlyt szolgáló szerepe biztosítja. A kapitalizmus rendszerében az erőforrások csak pillanatnyilag korlátozottak, az emberi tudás növekedése újabb és újabb erőforrásokat képes felhasználni az aktuális tudás határainak eléréséig, és bár a kapitalizmusban létező önálló entitások egymást erőforrásként képesek felhasználni, a csúcsragadozók szerepét betölteni alkalmas entitásoknak nem a túlnövekedést korlátozó, egyensúlyt szolgáló szerepük van, hanem más, önálló entitásokat elfogyasztva, folyamatosan növekedve, valójában csökkentik a rendszer komplexitását, amely a fennálló rendszer sérülékenységét növeli, a változásokhoz való természetes alkalmazkodás eredményességét csökkenti, és megnöveli a rendszer összeomlásának a lehetőségét. 

A kapitalista rendszerben a természetes evolúció csúcsragadozóinak egyensúlyt szolgáló szerepét a gazdasági szereplők túlnövekedést akadályozó társadalmi szervezetek, mint például az állam szabályozó mechanizmusai szolgálnák. Azonban ha az egyensúly megteremtésére és fenntartására alkalmas társadalmi szervezetek nincsenek tisztában ezzel a meghatározó szereppel, illetve ha a cégek saját növekedésüket szolgáló befolyása kiterjed ezeknek a társadalmi szervezeteknek a működésére, alkalmatlanná válnak az egyensúlyt szolgáló szerepre, ahogy láthatóan a politikusok egyéni hasznát kielégítő korrupciós eszközöket alkalmazó gazdasági entitások befolyása az őket szabályozó politikába egyértelmű a kapitalista rendszerben. 

A kapitalista rendszer a természetes működési folyamataival potenciálisan alkalmas, de a működését befolyásoló, az emberi természetből származó működési jellemzőivel aktuálisan alkalmatlan az emberi társadalom fenntartható, hatékony, optimális felhasználására, a teljes rendszert is veszélyeztető rendszeres összeomlás gyakorlatilag a rendszer sajátossága. 

Ezek az összeomlások azonban aktív motivátoraiként is szolgálnak az új elképzeléseknek, a különböző, nem az önmagát meghatározó természetes működési mechanizmusokat alkalmazó, hanem közvetlenül emberi szándék vezérelte társadalomirányítási módszerek kifejlődésének az emberi társadalom felhasználására. Az ember valójában intelligens, szándék vezérelte tudatos élőlény, ezért a társadalom hatékony felhasználásához szükséges közös célok megvalósítása tudatosan, szándék vezérelte módon célszerű, hogy történjen. Jellemzően a társadalomnak önmagának nincs közösségi tudata és szándéka, tudata csupán a társadalom egyes tagjainak van, ezért a társadalom felhasználását szolgáló, szándék vezérelte tudatos társadalom irányítás alapvetően egyes személyekhez, esetleg kisebb csoportok tevékenységéhez kötődik. 

Az emberi társadalom szándék vezérelte tudatos felhasználása során kap jelentős szerepet a közös történetekként azonosított célok meghatározásának a módszere is. A közös történetek nem feltétlenül szolgálnak szándékosan és közvetlenül a társadalom irányítására, például a keresztény vallás, mint közös történet elsősorban világnézeti, erkölcsi nézeteket képvisel, de a keresztény vallásra épülő vallási intézmény-rendszerek kifejezetten a társadalom befolyásolására szolgálnak, és a valláshoz kapcsolódó társadalmi vezetők számára az adott vallással együttműködő társadalmi réteg felhasználása által, alapvetően a vezetők céljai megvalósítására szolgáló eszközökként funkcionálnak. 

Praktikusan valamennyi közös történetekre épülő társadalom felhasználás valamilyen izmus jellegű ideológia. Például az aktuálisan uralkodó nacionalizmus és liberalizmus, vagy a félresikerült kommunizmus is tipikus példája a közös történetek által reprezentált ideológia alapú szándék vezérelte társadalom felhasználásnak. Ezek az izmusok egyes személyek által kitalált ideológiák, amelyeknek történetek által megjelenített céljai a társadalom fogékony tagjainak egyéni céljaivá válnak. Amennyiben alkalmasan naggyá válik a célokkal azonosuló tömeg, vagy a szükséges eszközök birtokába kerül az ideológia céljaival azonosuló csoport, a társadalom nagy részére, vagy akár az egészére kiterjeszthetővé válik - akár erőszakkal is - az adott társadalmi ideológia által képviselt célok megvalósítása, és ez által a társadalom teljes működési potenciálja felhasználhatóvá válik az adott izmus által képviselt célok megvalósítására. 

Nyilvánvaló, hogy ha az adott ideológia valójában nem szolgálja a társadalom hasznát, az izmus által meghatározott célok megvalósítása a társadalom eszközként történő felhasználása által káros eredmények megvalósítását szolgálja, a kialakuló rendszer szükségszerűen összeomlik, ami a társadalom újraszerveződése esetén teret biztosíthat akár újabb ideológiák, mint közös történetek alapján történő célok megvalósítására. 

Nyilvánvaló, hogy az alkalmas közös célok a közösség többségének a fennmaradását szolgálja. Ebből következően elméletileg a többség egyéni érdekévé válik a megfelelő közösségi célok megvalósítása, de mivel nem feltétlenül jár azonnali egyéni előnnyel a jól megválasztott közösségi célokhoz vezető közös erőfeszítés sem, az egyéni szabad akarat elnyomása,  vagy folytonos motivációja szükséges lehet a célok megvalósításához.

A társadalom tagjai egyéni akaratának tartós elnyomása a társadalom lehetséges potenciálját csökkenti, mert a szabad akarattal rendelkező emberek nem képesek erőszak által tartósan fenntartható módon, a képességeik optimális felhasználásával együttműködni. A történelem igazolja, hogy az elnyomással megvalósuló társadalomirányítás csak rövid ideig fenntartható eredményességet eredményez, és szükségszerűen a társadalmi potenciál csökkenéséhez, és következményszerűen összeomláshoz vezet. 

Az emberiség számára a társadalom, mint eszköz hatékony alkalmazása a célok megvalósítására az emberi intelligenciát felhasználó, a társadalom minél nagyobb részét alkalmazó, a társadalom tagjai szabad akaratát is figyelembe vevő, az egyéni szándékot természetes módon önmagától alakító, a tartósan fenntartható pozitív motiváció módszereit felhasználó, tudatos döntéshozatali mechanizmus által lehetséges. 

A közös célok szándék által történő meghatározása a közösség, mint eszköz által történő megvalósításához a történelem során különböző döntéshozatali metódusok alkalmazásával valósult meg. 

• Ősközösségi önirányítás: a közösségi célmeghatározás kis közösségekben, a teljes közösségre kiterjedő, egyenlőségre épülő döntéshozatal által.
  
  
• Tekintélyuralom: a társadalom tipikusan önjelölt, de a többség által jellemzően önként elfogadott vezetője, vagy uralkodó csoportja egyedüliként, kizárólagos módon határozza meg a társadalmi célokat.
  
  
• Autokrácia: a társadalmi vezetés ideológiával és/vagy erőszakkal kényszeríti a társadalmat a vezetők egyéni hasznát szolgáló céljainak a megvalósítására.
  
  
• Diktatúra: a társadalmi vezetés önhatalmúlag határozza meg a társadalmi célokat - amelyek szolgálhatják akár a társadalom érdekeit is -, amelyek társadalom általi megvalósítását jellemzően erőszak által is végrehajtja. 
  
  
• Képviseleti demokrácia: a társadalom többsége által megválasztott vezetői csoport tekintélyuralma.  

Gyakorlatilag mindezideig ezek a szándék által meghatározott társadalomirányítási módszerek működtek az emberiség történetében, amelyek segítségével a közös céloknak a társadalom, mint eszköz általi megvalósítása történt. 

Az eddig megvalósult, a közösség tagjainak akaratát leginkább figyelembe vevő, tehát demokratikus társadalomirányítási forma, az emberiség ősközösségi önirányítása, jellemzően csak kisebb közösségek esetén képes hatékonyan működni, mert a közösségek növekedésével következményszerűen megjelenik a tartósan fennálló társadalmi differenciálódás, amely szükségszerűen társadalmi egyenlőtlenségekhez vezet, amely önmagától megszünteti az ősközösségi önirányítást. 

A tekintélyuralom társadalomra hasznos megvalósulásához szükséges alkalmas személy vagy csoport ritkán jelenik meg a történelemben, és ha rövid ideig eredményesen működik is, a szükségszerűen jelenlévő, a természetes evolúció által kialakult emberi természet miatt tipikusan autokráciaként vagy diktatúraként fog funkcionálni. 

Az autokrácia jellemzően alkalmatlan a társadalom közös hasznára működni, mert amikor a vezetői egyéni saját érdek képes a meghatározója lenni a társadalom működésének, a vezető konkrét, az evolúció által meghatározott saját érdeke tipikusan nem azonos célokat szolgál a közösség konkrét, általános érdekeivel. 

Diktatórikus társadalomirányítás nem szükségszerűen alkalmatlan módja a társadalom hatékony felhasználásának, kifejezetten eredményes is lehet, különösen, ha társadalom tagjainak a képzettsége, egyéni ismeretei korlátozottak és ezért könnyen befolyásolhatóak, de jellemzően nem veszi figyelembe a társadalmat alkotó egyének szabad akaratából származó potenciált, és az elvégzendő célok meghatározása során csak egy szűk kör intellektuális képességei érvényesülnek, ezért könnyen, akár a megfelelő szándék ellenére is, hibás célokat határozhat meg, amelyekkel a társadalom többsége sem akar fenntartható módon azonosulni, aminek a következtében a kezdetben alkalmasnak bizonyuló diktatúra is tipikusan autokráciává alakul. 

A képviseleti demokrácia jellemző veszélye, hogy könnyen, pozitív visszacsatolás szerűen diktatúrává válhat, majd a meglévő, a többség akaratát is figyelembe vevő szabályokat átalakítva autokráciaként működik. 

A jelenleg működő, legmagasabb szintű társadalmi elégedettséget eredményező társadalmonirányítási forma az egyes észak-európai államokban funkcionáló, képviseleti demokráciaként működő demokratikus szocializmus, amely ezekben az országokban elsősorban a társadalmi hagyományokra, a közös kultúrára épülő módon képes ellenállni a képviseleti demokrácia kockázatainak, és elvileg fenntartható módon, de gyakorlatilag az átalakulás folytonos veszélyei között, instabil társadalompolitikai egyensúlyi helyzetben, az átalakulásban motivált politikai érdekekkel folyamatos küzdelemben működve érvényesíti a közösség érdekeit. 

A működő demokrácia szükségszerűnek látszik az emberi társadalom hatékony alkalmazására, de a fenntartható, stabil egyensúlyi helyzetű demokrácia társadalompolitikai működési szabályai gyakorlatilag ismeretlenek a sajátos működésű, az egyéni érdeket a közösségi haszonnal történő összeegyeztetést igénylő emberi társadalomban. 

A hatékonyan működni képes, az egyén személyes akaratát pozitív motiváció által formáló, a közösség akaratát figyelembe vevő, tehát demokratikus társadalomirányítási formának azonban felállíthatók alapelvei, amelyek mentén már meghatározhatók a működésének a szabályai. A fenntartható demokrácia látszólag három alapelven kell, hogy működjön: 

1. A valódi többség nem külső szándék által manipulált akaratának a szükségszerű érvényesülése. Ez az alapelv bár szigorú feltételeket tartalmaz, nyilvánvalóan a demokrácia működésének az objektív meghatározója. Azonban a fenntartható demokrácia nem lehet a többség autokráciája, de még a többség diktatúrája sem. A demokrácia nem működhet hatékonyan, ha nem képes eredményesen bevonni a kisebbség potenciálját a társadalom működésébe. Ehhez azonban szükséges az emberi akarat, az egyéni szándék tudatos alkalmazását igénylő törvényszerűségek használata is, amelyek további alapelveket tesznek szükségessé. 
   
   
2. A kisebbség szándék által történő pozitív diszkriminációja a többség által. A természetes evolúcióval kialakult emberi természet alapvető meghatározója a hasonló elfogadása és a másság elutasítása, amely jellemzőt a kin-selection elveként azonosíthatunk. Ha a társadalom az egyes tagjaira érvényes módon nem alkalmazza szándékos formában a kisebbség pozitív diszkriminációját a társadalmi döntéshozatal folyamatában, az az emberi ösztönök által szükségszerűen a kisebbség háttérbe szorulásához, elnyomásához, társadalmi feszültségekhez, a társadalmi potenciál nem optimális kihasználásához, és alapvető szempontként a társadalmi változatosság csökkenéséhez vezet. A többségi vélemény elvileg alkalmasabb lehet a helyes célok meghatározásában, de a többség nem feltétlenül okosabb, a kisebbségi szempontoknak is a létezése és figyelembevétele eredményesebb lehet a helyes célok meghatározásában. Az emberi társadalomban a többségtől valamilyen módon eltérő kisebbség mindig létezik. A kisebbség pozitív diszkriminációja elősegíti a másság létezését, és ez által a társadalmi változatosság fennmaradását, amely a változásokhoz történő hatékony alkalmazkodáshoz szükséges komplexitás fennmaradásának a szükségszerű kritériuma.
   
   
3. A többség által meghozott szabályok tudatos elfogadása a kisebbség által. A társadalom hatékony, a potenciálját kihasználni képes működéséhez a kisebbségtől is elvárt szerep hárul. A kisebbség, ha nem is ért egyet a többség akaratával, a többség által meghozott szabályokat önként, a saját akarata által be kell tartsa, tevőlegesen nem állhat ellent, nem szabotálhatja a többség akaratát, hanem aktív támogatóan kell közreműködnie a közösség többsége által meghatározott céloknak a megvalósításában, mégha az számára nem is látszik előnyösnek. A társadalom csak úgy tud a teljes potenciálján működni, ha a társadalom kisebbsége is aktív hozzájárulója a társadalom céljainak a megvalósításához, még akkor is, ha látszólag ezek a célok nem a kisebbség érdekeit szolgálják. Valójában a társadalom hatékony működése a kisebbség érdeke is, és ha mindhárom alapelv érvényesül a kisebbség érdekei sem sérülnek tartósan.

Az ezekre az elvekre épülő társadalmi rendszert nevezhetjük társadalmi demokráciának. Ezeknek az elveknek a megvalósulása azonban a személyes tudatot, tudatos szándékot igényel, az egyén szabad akaratából származó, evolúciós eredetű érdekek által meghatározott motivációk tudatos szabályozását igényli. 

Az emberi szándék kialakulásának és formálásának a közösségi meghatározója a társadalmi szokások, a kultúra. A kultúra segítségével valósítható meg az emberi szándék hatékony alakítása, amely a történelem által is demonstrált módon a különböző, nem feltétlenül minden esetben a társadalomra hasznos ideológiák megvalósításának is a gyakorlati eszköze. Azonban az emberiség történelme is demonstrálja, a kultúra által megvalósuló befolyásolása az egyéni emberi szándéknak hatékony eszköze a társadalom formálásának. 

A társadalmi demokrácia alapelveit is társadalmi szokásokként a kultúrába szükséges beépíteni, a kultúrával szükséges megvalósítani, amit célszerűen a neveléssel és oktatással lehet elérni. Amennyiben a társadalmi demokrácia alapelveit a kultúrában, társadalmi szokásokként sikerül érvényesíteni, az elvekkel szembenálló természetes egyéni evolúciós beállítottság ellenére is működőképes lehet. 

A társadalmi demokrácia kultúra által megvalósuló alapelvei alkalmasak megvalósítani az egyéni szabadság és a közösségi érdek egyensúlyát is. A közösségi érdek érvényesülése és az egyéni szabadság létezése egymásnak látszólag ellentétes irányba ható erői a társadalomnak, amelynek a kezelése folyamatosan fennálló, optimálisan nem megoldott problémája a társadalomirányításnak, amely kezelése a gyakorlatban a folytonosan változó törvényi szabályozásban valósul meg. 

Az egyéni érdek az elsődleges motivátora a társadalmi folyamatoknak, azonban az egyéni érdek általában nem közvetlenül azonos a közösség érdekeivel, ezért jellemzően a törvényi szabályozás által fenntartott egyensúly a szükségszerű eszköze, de nem mindenkor hatékony módja a társadalomirányításnak. Az egyéni érdek és társadalmi haszon egyensúlyának fenntartható, a gyakorlatban is működőképes, hatékony, a társadalom egészére nézve hasznos formája lehet a kultúra által támogatott, a kultúrában megvalósuló társadalmi demokrácia. Az egyensúlynak a szabad akaratot nem direkt kényszerrel történő befolyásolása általi megvalósulásával a társadalomban szükségszerűen jelenlévő egyenlőtlenségek sem vezetnek következményszerűen a társadalom működésében káros feszültségekhez.

A másik, ezzel jellegében ekvivalens, az egyén és a közösség egyensúlyát igénylő társadalmi jelenség, a szólásszabadság létezésének nyilvánvaló igénye és szükségessége, és a korlátlanul szabad véleménynyilvánítás társadalomra káros hatásai is fenntartható egyensúlyi módon valósulhatnak meg a társadalmi demokrácia alapelveit alkalmazó, az alapelveket alapvetően a kultúrában megvalósító társadalomban. 

Hogyan lehet a gyakorlatban megvalósítani a szükségszerűen a kultúra által érvényesülő társadalmi demokrácia alapelveit? Gyakorlati és aktuális probléma például, hogy a szólásszabadság nyilvánvaló igénye a társadalom tagjainak, a véleménynyilvánítás korlátlan szabadsága azonban szándékosan manipulatív célból, valótlanságok terjesztésére által, a populizmus módszereit alkalmazva ideális eszköze a társadalom szándékos, egyes egyéni érdekek megvalósítását szolgáló befolyásolásának. 

A társadalmi demokrácia alapelvei a társadalmi kultúrában kell, hogy érvényesüljenek, amely a már említett módon, neveléssel és oktatással alakítható ki. Ha a társadalom tagjai alkalmasan felkészült módon, racionális döntésekre képes, az információkra kritikus módon nyitott személyekként szocializálódnak és vesznek részt a társadalom életében, akkor az információk szabad áramlása mellett, és az elkerülhetetlenül jelen lévő, de tipikusan csak egyes személyek érdekeit szolgáló manipulatív befolyásolási szándék ellenére is alkalmasak lesznek a társadalmi demokrácia fenntartására. 

Milyen gyakorlatban megvalósítható társadalmi mechanizmusok által lehet optimális egyensúlyt teremteni a társadalomként funkcionáló emberek csoportjában az egyén szabad akaratából származó személyi szabadság biztosítása és a közösségi együttműködésből származó kötelezettségek teljesítésének kijelölt célok által megkövetelt elvárása között?

Gyakorlatban működő társadalmi demokrácia a társadalmi differenciálódás nélküli kiscsoportos ősközösségi társadalmi forma lehetett. A működő ősközösségi társadalmi demokráciának azonban aktuálisan jelenlévő, és szigorúan szükséges feltételei voltak: a közvetlen kommunikáció a csoport társadalmilag egyenrangú tagjai között a közös döntések meghozatala során. Az emberi társadalom kinőtte ezt az ősközösségi állapotot, és az emberiség történetében aztán sokáig elvileg is lehetetlen volt, hogy az ősközösségben jelen lévő társadalmi demokrácia szigorú feltételei működhessenek. A szigorú feltételek elvi lehetősége azonban a technológiai fejlődéssel ismét megteremtődött. Az összetartozó emberi közösségek ugyan hatalmasra nőttek, de a technológia ismét megteremtette a közvetlen, valós idejű, interaktív kapcsolattartást a társadalom tagjai között. Ez elvileg ismét lehetővé teszi az ősközösségi állapot létezését a közösségi döntéshozatal során. Ismét megvan a lehetőség számunkra a társadalmi demokrácia megvalósítására az ősközösségi feltételek megvalósulása által a kommunikációs forradalom segítségével.

Az információs forradalom egyúttal azonban megteremtette a mesterséges intelligencia formájában azt az eszközt is, amely képes megakadályozni a társadalmi demokrácia által megvalósult közösségi együttműködést. A mesterséges intelligencia ideális eszközt biztosít a társadalom szándékos manipulálására az által, hogy gyakorlatilag lehetetlenné válik a valótlanság megkülönböztetése a valóságtól, ez pedig eszközt biztosít a rendszert kontrolláló társadalmi csoport számára a társadalom egyéni szándék alapú manipulálására. Korunk legnagyobb társadalmi kihívása, hogy lehetőség nyílt a mesterséges intelligencia irányított alkalmazása által a társadalom egyéni szándék vezérelte felhasználásának a megvalósítására. Ha azonban képesek leszünk megakadályozni, hogy az emberi társadalom egyes kiemelt csoportok eszközévé váljon, és a gyakotban megvalósulhat a társadalmi demokrácia, akár új emergens tulajdonságok is megjelenhetnek az emberi társadalom állapotában. 

Az emberi társadalom alapvetően hordozza az élő állapot jellemzőit. Izgalmas kérdés válik aktuálissá azonban, hogy vajon ha a nagy méretű emberi társadalom tagjai egymással rendszerszintű, közvetlen kommunikációra képesek, kialakulhat-e emergens módon az öntudat valamilyen formája a társadalomban?

Habár az öntudat eredetére valójában csak elképzeléseink vannak, az öntudathoz szükséges legalapalapvetőbb feltételek nyilvánvalóak. Az agy az öntudat eredete, az agy pedig neuronok kommunikációs hálózata, amely ha megfelelő számú elemből áll, és megfelelő módon elrendezett struktúrát alkot, akkor az öntudat jelensége, feltételezhetően emergens módon megjelenik a rendszerben. 

Az emberi társadalom is a megfelelő körülmények esetén potenciálisan alkalmas az öntudat megjelenéséhez szükséges feltételek hordozására, ezért elvileg alkalmas lehet az öntudatra is. A társadalmi öntudat megjelenésében bizonyára más, mint az agyi neuronok működése által létrejövő öntudat, de jellegében azonos is lehet: a társadalom egyszercsak önmagából kiindulóan, emergens módon figyelmes lehet a létezésére. Ebben az esetben egy öntudattal rendelkező alkotó részekből álló rendszer rendelkezne öntudattal, amely akár új szintű funkciókat is eredményezhet.

Lehetséges, hogy előbb jutunk el arra az állapotra, amikor a mesterséges intelligencia ébred öntudatra, amely alapvetően meghatározhatja akár az emberiség további jövőjét is, de ha a szimbiózisban képesek leszünk együttműködni a mesterséges intelligenciával, az még izgalmasabb jövőt eredményezhet az aktuálisan létező, esetleg öntudatra ébredő társadalom számára. Csak a létezésünk kellene eddig az állapotig meghosszabbítani.

Az emberiség jövője nyilvánvalóan bizonytalan, de az öntudatra ébredt intelligencia jövője bizonyosan nyitott, sokféle lehetőség rendelkezésre áll a számára. Hogy része leszünk ennek a jövőnek, az csak rajtunk, a közös intelligenciánkon múlik. Ez mindenesetre az intelligenciánk fokmérője is. Csak a nyitott jövőre képes intelligencia az alkalmas intelligencia, amely megvalósításának és megvalósulásának is az eszköze a társadalmi közösség, amit még meg kell tanulnunk alkalmasan használni. 

E helyett a társadalmi realitásunk jelenleg a falkavezér szemlélet, amely az autokratikus vezetésre épül, amelyben a vezető szándékainak érvényesítése a falka potenciáljának a felhasználásával történik, miközben folyamatos kihívásnak van kitéve, amely csak fenntartott elnyomással kontrollálható, és stabilitás csak a struktúra rögzítése által lehetséges, amely csak az érdekek ütközésének határáig képes a konstruktív működésre, és csupán akkor lehet sikeres, ha a falkavezér szándéka egybeesik a falka érdekeivel, amelynek a predátor jellegű viselkedése az egész társadalomra, belülre és kívülre is érvényes. Ezek vagyunk mi most, akik reménykedünk a jövőben. 

De a rendszer már rövid távon is javítható a hiteles információk hozzáférhetőségének szabadságával, a vezetői visszahívás intézményének alkalmazásával, és az elvileg a társadalmi csoportok érdekeit képviselő, de valójában önálló politikai életet élve vezetői funkciókat gyakorló pártoknak a valójában csupán vezetőkre való javaslatot tevő intézményekre történő lecserélésével. 

Új, effektív társadalmat kell építenünk a régi emberekből. Elvileg lehetséges, csak ki kell találnunk hogyan.

Ember {button_primary}  Társadalom {button_primary} 

The biggest challenge of humanity - optimal application of society