Diktatúráról akkor beszélhetünk, ha egy társadalom kormányzását a társadalom tagjai kisebbségének a szándéka határozza meg, míg a diktatú...
Diktatúráról akkor beszélhetünk, ha egy társadalom kormányzását a társadalom tagjai kisebbségének a szándéka határozza meg, míg a diktatúra klasszikus formája az egyeduralom, az autokrácia, amikor egyetlen személy akaratának van meghatározó hatása egy társadalom közösségi életére.
A társadalom működésének meghatározó jellemzője a társadalmi potenciál, ami azt mutatja meg, hogy milyen teljesítményre képes egy adott társadalom. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi potenciál az emberi társadalom esetén annál nagyobb, minél inkább egy irányba esik a saját akarattal rendelkező társadalom tagjainak a szándéka, minél inkább közös akaraton működik a társadalom. A társadalom teoretikusan elérhető maximálisan potenciálja akkor alakulhat ki, amikor ideális esetben a társadalom valamennyi tagjának az akarata azonos szándék megvalósítását szolgálja.
Az emberi társadalom esetén ez az ideális állapot, a teoretikus maximális potenciál az emberi szabad akarat jelenléte okán gyakorlatilag sohasem érhető el, és csupán a törekvés lehet a reális igény a nagyobb potenciál irányába. Demokratikus társadalomirányítás esetén is csupán egy alsó határérték, a többség akaratának az érvényesülése van minimális követelményként meghatározva, amely megvalósulása is már egy eredményes, nagy potenciállal rendelkező társadalmat képes formálni, ahogy azt az emberi történelem is demonstrálja.
A diktatórikus társadalmak a működésük lényegéből következően inherens módon nem alkalmazzák a társadalom irányítása során ezt a társadalom többségére vonatkozó feltételt, azonban egy diktatúra esetén is a társadalom létezésének meghatározó mértéke a társadalmi potenciál elért nagysága.
Számtalan történelmi példa mutatja, hogy a diktatúráknak, a diktátoroknak nem feltétlenül célja a társadalmi potenciál növelése, a diktátorok nagyobb része egyszerűen megelégszik a saját önző érdekéből származóan az uralt társadalom kizsákmányolásával, amely hosszabb időn keresztül fennmaradva nyilvánvalóan a társadalom potenciáljának a csökkenését eredményezi, a társadalom elsorvadását okozza, és végeredményben az ilyen típusú diktatúrák sorsa a társadalom szétesésében következik be.
Az ésszerűen működő diktatúrák figyelmet szánnak a társadalmi potenciálnak is, hiszen a diktatúrának is hasznos a nagyobb társadalmi potenciál, amit a vezetés kisebbségi akarata a saját céljainak a megvalósítására tud felhasználni. Egy diktatúra azonban nem rendelkezik olyan inherens működési móddal, ami önmagában a társadalmi potenciál növekedését eredményezi, mint ami a demokratikusan működő társadalmak többségi szabálya, amely alapvető és meghatározó módja a létezésüknek.
Egy alkalmasan működő, a társadalom potenciálját növelő diktatúra speciális működési mechanizmusokat kell alkalmazzon, hogy az uralkodó kisebbségnek a közösségi cselekvést meghatározó szándéka kiterjeszthető legyen, kiterjesztődjön a társadalom minél nagyobb részére, ideális esetben a teljes társadalomra.
A diktatúrák társadalmi potenciált növelő jellegű működési mechanizmusok alkalmazására vonatkozó törekvései jól megfigyelhetők. Az egyéni emberi szabad akarat különböző irányú széttartását tipikusan manipulatív, esetleg erőszakos jellegű eszközökkel próbálják összefogni, több-kevesebb sikerrel, de jellemzően hosszabb távon fenntarthatatlanul.
Egy ésszerűen működő diktatúrának is a megvalósítandó célja a társadalmi potenciál maximalizálása, ideális esetben a társadalmi potenciál maximumának az elérése a társadalom minél több tagjának, ideális esetben a társadalom valamennyi tagja saját akaratának a diktatúra céljai megvalósításának a szolgálatába állítása által. Azt a diktatúra típust, amely ezt a feladatot eredményesen megvalósítja, nevezhetjük egy megkülönböztető néven fasiszta diktatúrának, és az így létrejövő társadalmi rendszert fasizmusnak.
Jelenleg a fasizmusnak a szakirodalomban nincs egyértelműen meghatározott definíciója amely a lényegét meghatározza, általánosan csak leíró jellegű meghatározása létezik, amely felsorolja, hogy a fasiszta diktatúrák milyen eszközöket alkalmaznak a társadalom irányítására.
A vonatkozó szakirodalom alapján a fasizmus egy politikai ideológia és társadalmi rendszer, amelyet diktatórikus vezetés, központosított autokrácia, militarizmus, az ellenzék erőszakos elnyomása, szélsőséges nacionalizmus jellemez, amely a társadalom (valójában a diktatúra) érdekeit az egyén érdekei fölé helyezi.
A fasiszta állam általában egyetlen vezető uralma alatt áll, aki ellenőrizetlen és korlátlan hatalommal rendelkezik, és kevés vagy semmilyen toleranciát sem biztosít az ellenvéleménnyel vagy kritikával szemben. A fasiszta rezsimek erőszakkal elnyomják a politikai ellenzéket, korlátozzák az egyéni szabadságjogokat, valamint képviselik a merev társadalmi hierarchiát, valamint a diktatúra által meghatározott nemzeti egységet hirdetik.
A fasizmus jellemző ideológiája az ultranacionalizmus, az agresszív militarizmust és olyan tömegmozgalom létrehozását népszerűsíti, amelynek célja a társadalom mozgósítása az állam felsőbbrendűsége alapján.
A fasizmusban a gazdasági és társadalmi élet államilag szigorúan szabályozott, a munkaerő és a gazdaság elsődlegesen az állam által meghatározott célok szolgálatában áll.
A fasizmus olyan szélsőséges militarista nacionalizmus, amit a választási demokrácia, valamint a politikai és kulturális liberalizmus elutasítása, és az elit uralmába vetett hit, valamint olyan népi közösség létrehozásának vágya jellemzi, ahol az egyéni érdekek az állam által meghatározott közjónak nevezett elérendő céloknak vannak alárendelve.
A fasizmus által alkalmazott ideológia tipikusan a nemzeti újjászületés mítoszára és a társadalom egységes erőként való mozgósítására összpontosít a fasizmust képviselő elit vezetése alatt.
A fasiszta mozgalmak ellenzik az általa meghatározott ideáltól való eltérést az emberi gondolkodásban, és jellemzően a populizmust, a rasszizmust és az erőszakot alkalmazzák a társadalmi és politikai kontroll módszereiként.
A fasizmus totalitárius rendszert valósít meg, teljes állami ellenőrzést kíván gyakorolni a társadalom felett, és egy diktátor vezette központosított hatalmat érvényesít.
A fasizmus legfőbb hangsúlyai a militarizmus, nemzeti újjászületés, faji identitás, abszolút állami ellenőrzés minden szféra felett.
A fasizmusra jellemző főbb ideológiai elemek:
Mitikus nacionalizmus
A fasizmust a nemzet múltbeli dicsőségének mitikus, idealizált víziója, valamint a nemzeti újjászületés vagy megújulás szükségességébe vetett hit jellemzi. Ez a mítosz a nemzetet helyezi előtérbe az egyéni érdekek feletti.
Autoriter vezetés és a vezető kultusza
A fasizmus középpontjában jellemzően egy karizmatikus vezető áll, aki megtestesíti a nemzeti akaratot, és akit gyakran tévedhetetlennek és egyedüli iránymutatónak ábrázolnak. Ennek a vezetőnek a tekintélye megkérdőjelezhetetlen, és központi szerepet játszik a fasiszta uralom legitimitásában.
Ultranacionalizmus és kirekesztő populizmus
A fasizmus erőteljes, gyakran kirekesztő nacionalizmust hirdet, amely az állam által képviselt nemzeti egységet fenyegető belső és külső ellenségeket nemzetárulóként azonosítja és bűnbaknak állítja be. Ez magában foglalja a faji, etnikai vagy vallási felsőbbrendűségi igényeket és egy homogén „népközösség” létrehozását hangsúlyozza.
Militarizmus és az erőszak dicsőítése
A militarizmust a nemzet megerősítésének eszközeként támogatja, és a háborúban is megnyilvánuló erőszakot és a harcosokat dicsőíti, amelyek megtisztítják a társadalmat, elősegítve az erő és a gyengeség szociál-evolucionista nézeteit.
Antiegalitárius és hierarchikus társadalom
A fasizmus tagadja az egalitarizmust, és ragaszkodik a szigorú társadalmi hierarchiához, amely faji, vérvonalbeli vagy egyéb kritériumokon alapul. Az elitizmust népszerűsíti, gyakran az értelmiségiek, a művészetek és a gyengének vagy deviánsnak tartott csoportok megvetésével párosulva.
Antiliberalizmus
A fasizmus határozottan ellenzi a liberális demokráciát, és a politikai pluralizmust. Elutasítja a politikai szabadságjogokat, a demokratikus intézményeket és az egalitárius értékeket az egypárti, teljes kontrollt gyakorló állam javára.
Állami ellenőrzés magántulajdonnal és korporatizmussal
A fasizmus támogatja a magántulajdon megtartását, de a meghatározó tulajdonosokat állami kontroll alatt tartja, hogy a vagyon felhasználását az állami célok érdekében harmonizálja.
Tömeges mozgósítás és propaganda
A fasiszta rezsimek a propaganda, tömeges tüntetések és a média feletti ellenőrzés révén igyekeznek befolyásolni a lakosságot, érzelmi vonzerőt és mitikus nemzeti narratívákat teremtve a lojalitás fenntartása és az ellenvélemény elnyomása érdekében.
Szexizmus és hagyományos nemi szerepek
A fasizmus a hagyományos nemi szerepeket erőlteti, magasztalja a férfi dominanciát, a harcos férfiasságot és a hagyományos alárendelt szerepeket a nők számára, miközben elnyomja vagy bűnbaknak tekinti a nem konform nemi és szexuális identitásokat.
Ezek az elemek egy forradalmi ideológiává egyesülnek, amely elutasítja a status quót, az erő és az egység révén a nemzeti újjászületést hirdeti, és legitimálja az erőszakot és a kirekesztést a céljai elérésének érdekében.
A fasizmus felsorolt jellemzőinek a vizsgálata során belátható, hogy a fasizmus, mint társadalmi rendszer lényege a társadalom tagjai akaratának egy külső szándéknak megfelelő homogenizálása, egy külső akarat elfogadására irányuló harmonizálása. A fasizmus, a fasiszta diktatúra módszereket alkalmaz a társadalom tagjai akaratának a kizárólagos külső akaratnak megfelelő formálására, amelyeket gyakorlatilag a szakirodalom az általános diktatórikus jellemzők mellett valójában a fasizmus társadalmi rendszereként jellemez.
A fasizmus főbb működési jellemzői, amelyek a társadalom tagjai saját akaratának a formálását célozzák:
A társadalmi akarat változatosságának célzott csökkentése a társadalom könnyebb kezelhetőségének érdekében akár “nemesítés” által is, amely az alkalmas egyedek pozitív diszkriminációja, és az alkalmatlannak tartott egyedek negatív diszkriminációja által valósul meg, mint például a náci időkben a zsidó és cigány holokauszt formájában vagy a hibásnak tartott illetve előnyben részesített genetikai jegyek szelektálása által, illetve a modernebb időkben például a társadalmi anyagi családi támogatás célzott differenciálásában a diktatúrának megfelelőnek vélt társadalmi csoportok kiemelésével és a nem megfelelő csoportok elnyomásával.
A szabad gondolkodás formálásával, amely például az oktatás és az információ közlés központosított szabályozásában, illetve a központi hatalomnak nem megfelelő gondolatok és gondolkodók akár erőszakos negatív diszkriminációjában nyilvánulthat meg.
A militarizmus szintén felismerhető eszköze a közösségi akarat formálásnak. A militarizmus jellemzője a parancsnak való engedelmesség akár a saját szándék elnyomása által is. A társadalom militarizálása, akár már a gyerekkorban is a katonai szemléletre nevelés, illetve a katonai szemlélet alkalmazása a közigazgatásban a külső, diktatórikus hatalom elfogadását, engedelmességet, ezáltal a diktatúra működését, a fasizmus kialakulását és fenntartását segíti.
A külső militarizmus nem szükségszerű jellemzője, sokkal inkább következménye a fasiszta társadalomnak. Ha a fasizmust vezető diktátor személyes szándéka a hatalmának kiterjesztése más társadalmakra a fasizmus által megteremtett nagyobb társadalmi potenciál illetve a társadalom beidegződött militarista viselkedése által, ennek a szándéknak a megvalósítása a társadalom által akár háborúk viselésével is vonzó kísértést biztosít.
A nevelésben, az egyén saját akaratának formálásában a közösségi szemlélet kiemelése és az individualizmus elnyomása a jellemző, amely közösségi teológiák, származási mítoszok, a közösségbe tartozók felsőbbrendűségét hangsúlyozó ideológiák központosított propagandájában, és az ennek ellentmondó viselkedés elnyomásában nyilvánul meg.
A fenti jellemzésnek megfelelő általános, a fasizmus lényegét meghatározó definíciója: A fasizmus a diktatúra ideális megvalósulása, azaz a társadalmi potenciál diktatórikus körülmények közötti maximalizálása, ahol a megvalósítandó cél, és ideális esetben a megvalósult állapot, az egész társadalomra, a társadalom valamennyi tagjára kiterjedő korlátlan kooperáció és önkéntes engedelmesség egy egyetlen, a diktatórikus állam által képviselt akaratnak.
Az ésszerűen működő diktatúrák célja a fasiszta társadalmi berendezkedés megvalósulása. Ennek a törekvésnek a fentebb felsorolt módszerei ha felismerhetőek, a diktatórikus társadalom a fasizmus felé tendál.
A fasiszta diktatúrának a társadalmi ellenpontja az, ahol a társadalom valós többségének a szándéka irányítja a társadalmat, amit nevezhetünk szociális demokráciának, amely inherens módon valósítja meg a társadalom potenciálját növelő demokratikus alapelveket. Ezzel szemben a fasizmus a társadalom felhasználásának a legveszélyesebb formája, amely akár egyszemélyes, korlát nélküli szándék, egyéni saját szabad akarat megvalósítására teremt lehetőséget egy egész társadalom maximális potenciálja felhasználása által.
Az emberi történelemben számos nagy hatású, de tipikusan csak rövid ideig fennállni képes, az itt meghatározott definíciónak megfelelő fasiszta diktatúrát láthatunk sorakozni, mint például Julius Cézár császársága, Nagy Sándor uralkodása, a Mongol birodalom fennállása, Napóleon uralma, vagy a Hitler náci birodalma. Minden bizonnyal az itt meghatározott definíciónak megfelelő fasiszta diktatúraként működött például a jelentős eredményeket létrehozó, például a piramisok építését is megvalósító társadalmi potenciállal rendelkező ókori társadalmak, amelyeknek a tartósan fennálló stabilitását a társadalmat átszövő, az egyedi vezetői akaratot inherens módon, isteni megkülönböztetésként preferáló, általánosan elfogadott vallás teremtette meg.
A modernebb időkben a felsőbbrendű akarat létezését feltételező és elfogadó szemlélet már nem annyira átható a társadalomban, ezért bár továbbra is megfigyelhetők próbálkozások a fasiszta diktátorok által a vallási jellegű megkülönböztetésre, ezek tipikusan csak felszínes eredményre vezetnek, és jelentősen nem képesek megnövelni a fasiszta diktatúrák élettartamát.
Aktuálisan a tartósan fenntartható fasiszta rendszert vagy a totalitarista társadalomirányítás, vagy a társadalmi jólét növekedésének folyamatos fenntartása valósíthatja meg, azonban mindkettő módszer nyilvánvaló korlátokkal rendelkezik.
Megfigyelhető, hogy a fasiszta diktatúra már a kialakulása kezdetén is vonzó kormányzati módot jelent a társadalom jelentős részének, akár a társadalom többségének számára is. Akár jelentős társadalmi támogatás is szokta kísérni a fasiszta diktatúra hatalmi struktúrájának kiépülését, amire szüksége is van a diktatúrának mindaddig, amíg a hatalmi struktúra megváltoztatása már belső társadalmi eszközökkel lehetetlenné válik.
A fasiszta diktatúra meghatározó társadalmi vonzereje alapvetően abból következik, hogy a diktátor nem a társadalom tagjai szándéka ellen érvényesíti az akaratát, hanem a társadalom tagjai akarata által. A közös akarat megvalósulása, ami nem csak a vonzó társadalmi célok kitűzésében, nem csak a fasiszta diktatúra által megvalósuló, a társadalom tagjai által egy demokratikus működéssel járó, gyakran kaotikus társadalmi folyamatok bizonytalanságot eredményező állapota helyett társadalmi rendet, biztonságot adásával valósul meg a társadalom közös akaratot elfogadó tagjai számára, nem csak a társadalmi potenciál növekedéséből származó növekvő jólét vonzereje áll, de a fasiszta rendszer általi - jellemzően manipulált - egyéni szándék megvalósulása a meghatározó a fasiszta diktatúra elfogadásában.
Belátható, hogy a fasiszta diktatúra sikeressége a vezetői alkalmasságon múlik. Mivel a diktatúrákra nem jellemző, hogy a hatalomátadás alkalmassági kritériumhoz kötődne, a fasiszta diktatúrák bármilyen sikeresen képesek működni, történelmi tények is demonstrálják, ha a fasiszta diktatúra nem képes valós alkalmassági kritériumokhoz kötni a vezetőváltást, a fennmaradása hatalmi generációkon keresztül jellemzően nem valósul meg.
Stabilan fenntartható, a társadalmi potenciált maximalizáló emberi társadalmi rendszert csak a valós többségi akaratra épülő szociális demokrácia eredményezhet, amelynek a működési rendszerével több itt található gondolat is foglalkozik.
Fascism – a guide on interpretation for dictators: society as a means
Nincsenek megjegyzések