Az ember társadalomban él, és csak közösségben képes eredményesen létezni. A közösség az emberi létezés feltétele és biztosítéka. A közössé...
Az ember társadalomban él, és csak közösségben képes eredményesen létezni. A közösség az emberi létezés feltétele és biztosítéka. A közösségben történő létezés lényege pedig az együttműködés lehetősége és szükségszerűsége. A közösségi együttműködés korlátlan módon képes kiterjeszteni az emberi képességeket, ahogy azt az emberiség történelme demonstrálja.
A közösség alkotásnak azonban nyilvánvaló feltételei vannak. Közösséget kohéziós mechanizmusok tartanak fenn, és csak addig tud fennmaradni, amíg az összetartó erő fennmaradhat, például amíg a közösséget alkotó tagok több erőforrást tesznek be a közösség összetartásába, mint amennyit kivesznek a közösségbe tartozás hasznaként, valamint szintén alapvető összetartó tényező, hogy a közösség tagjai mennyire hajlandók betartani a közösség működésének a kialakult szabályait. A közösségbe tartozásnak nem csak előnyei vannak, de nyilvánvalóan önfeláldozást is igényel. Ez általános törvényszerűsége bármilyen individuális egyedekből felépülő közösség létezésének.
Az ember ugyanakkor az individuális létezéséből következően önző lény is, igyekszik maximalizálni az egyéni hasznát, és minimalizálni a ráfordított erőforrást. A közösséget alkotás és az egyéni fennmaradás egymás ellen ható viselkedést igényelhet. Ennek a helyzetnek a példája a freerider jellegű viselkedés, amikor a közösség tagja csupán a közösséghez tartozás hasznát akarja élvezni, de a közösség fennmaradásához nem szolgáltat erőforrásokat.
A közösség alkotás a csoport, és az egyén számára is, nyilvánvalóan előnyös, de hogy a közösség sikeresen tudjon működni, szükségszerű, hogy a közösséget alkotó tagok cselekedete, viselkedése valamilyen formában kontrollálható és szabályozható legyen.
Ezt a szerepet szolgálja például a törvénykezés intézménye. A módszer láthatóan működik, az emberi társadalmak képesek hosszú távon fennmaradni, azonban a törvényeknek a jelenleg általánosan használt alkalmazása nehézkes, nem eléggé közvetlen, és szűkkörű.
A demokratikus törvénykezésnek természetesen megvannak a megfelelő szabályai, a törvényalkotás módja, a bíróságok rendszere, és az ítélkezés eljárása, azonban a rendszer nyilvánvalóan nem működik hatékonyan, a bűncselekmények egyáltalán nem tartanak a megszűnés irányába.
Sokféle ok indokolja ezt az állapotot. A szabályszegés és az ítélet érvényesítése között amikor kialakul a kapcsolat, akkor is egyrészt távoli és sok lépcsős a folyamat, másrészt az ítélkezés társadalmi szerepe is megkérdőjelezhető. Jellemzően az ítélkezés a büntetés és elrettentés szerepét játssza, ami nem jár közvetlenül a társadalom fejlődésének a támogatásával.
Fejlettebb társadalmakban az ítélkezést a viselkedésnek a társadalom számára megfelelő formálására, a nevelésre használják, amely közvetlenül is képes a társadalom fejlődését szolgálni, bár ebben az esetben is szükség lehet egy szükségesnek tartott időre a társadalomból történő kirekesztésre, de ennek a hosszát nyilvánvalóan nem csupán a bíróságok feladata meghatározni, hanem a viselkedés alakulásától szükséges függővé tenni. A vizsgálatok szerint a capital punishment alkalmazása sem hordoz olyan elrettentő erőt, amit elvárnak tőle, inkább a bosszút szolgálhatja, illetve a társadalomnak a valójában hibásan szemlélt igazságérzetét elégítheti ki. A társadalmi fejlődés előrehaladottabb fokán nem is használják ezt az ítélkezési formát.
A közösség alkotásnak, a közösségben történő viselkedésnek a szabályozása alapvető fontosságú, amelynek a hatékonyságát szükségszerű lenne növelni. Ezt a szükségszerű igényt nyilvánvalóan korlátozza az egyéni szabadság lehetőségének a kiterjedt biztosítása. Az egyéni szabadság hajtóereje lehet a társadalom fejlődésének, a közösségben történő létezés viszont közege a társadalomként történő működés hatékonyságának. Alapvetően meg nem oldott, folytonos gondolkodás van arról, hogy mi az ideális arány az egyéni szabadság biztosítása és a társadalomként történő működésből származó viselkedés-korlátozás mértékének és módjának a tekintetében. A mindent tilos amit nem szabad és a mindent szabad amit nem tilos jellegű szabályozás, illetve a szabályozás konkrét területeinek meghatározása nyilvánvalóan társadalmi megegyezést igényel, ha a betartását a társadalom elvárhatónak szeretné nyilvánítani.
A törvények szükségszerűen dinamikusan változó rendszert kell, hogy alkossanak, amelyek folytonos meghatározására alkalmas módszerek állnak rendelkezésre. Alapvető elvnek kell lennie, hogy ami rossz a társadalomnak, azt azonnal társadalmi szinten szabályozni kell. Ezen a téren azonban fejlődés szükséges. Nyilvánvalóan az egyéni szabadság, mint például a szólásszabadság, vagy az egyéni haszon, mint például a pénzszerzés lehetősége nem járhat a társadalom hátrányára. Aktuális példa erre a szociális média jelenlegi működése.
Az internet alapú szociális média totális és azonnali információ áramlást tesz lehetővé a felhasználók között. Ez a működés ideális eszközzé teszi az információk megosztására és a kapcsolattartásra, ezzel potenciálisan optimális platformot kínál a társadalom szükségszerű szerveződésének. Habár eleinte be is töltötte ezt a szerepet, ahogy továbbra is képes rá, azonban a lehetőségek felhasználásának társadalomra káros módjai is kialakultak.
Az emberi természet figyelmes a negatív érzelmekre, egyúttal mindenre, amit nem ért, igyekszik a saját ismereteinek, és előítéleteinek szintjén magyarázatot találni. Elsősorban ezt a két jellemzőt kihasználva könnyen lehet nagy mértékű elköteleződést, és egymást kirekesztő vélemény buborékokat kialakítani a szociális médiában a felhasználók között, csupán a célt szolgáló, a célközönség számára hihető történetet kell létrehozni és elindítani, függetlenül attól, hogy az megfelel-e a valóságnak. A nagy mértékű szociális figyelem és elköteleződés a szociális médiában alkalmas alapja az anyagi haszon generálásnak, ami egyúttal pozitív visszacsatolást hoz létre a folyamatban, és trolloknak nevezett haszonélvezők dominanciáját alakítja ki az akár az egész társadalomra kiterjedő szociális médiában, ami, ahogy érzékelhető is, akár az emberi társadalom szétesését is eredményezheti.
A fejlődésünk következtében egyre nagyobb potenciállal rendelkező eszközök állnak a rendelkezésünkre, amelyek helytelen alkalmazása egyre veszélyesebb is az emberiség számára. Bármilyen jelenség, amely igazolhatóan vagy láthatóan a társadalom számára előnytelen, a törvénykezés által azonnali szabályozást követel.
A törvények társadalom hatékonyságának fejlődését szolgáló leghasznosabb érvényesítése és betartatása is jelentős fejlődést igényel. A társadalmi szabályok megszegésének kezelése jellemzően nem jár a társadalomra optimális következménnyel. A társadalomra a leghasznosabb módszer a káros cselekedetek megelőzése lenne, ennek azonban objektív és szubjektív nehézségei vannak. Egyrészt a megelőzéséhez már a szándék ismerete is szükséges lenne, amit azonban még akkor is káros lenne alkalmazni, hogyha megvalósítható lenne a szándék külső ismerete, másrészt számos, a társadalom számára káros cselekedet nem kerül elbírálásra, akár azért, mert nem ér el egy bizonyos határt a cselekedet károkozásának a mértéke, vagy mert egyszerűen nem kerül regisztrálásra a káros cselekedet.
A bűncselekmények megelőzését szolgáló nehézség azonban megoldható lehet a megfigyelés eszközével. A közösségben létező ember minél inkább tudatában van annak, hogy a cselekedete azonosítható, annál inkább megfelel a közösség által elvárt viselkedésnek, mégha az egyéni szándéka másra is predesztinálná.
Tudományosan igazolható, hogy a megfigyelés befolyásolja a viselkedést, azonban a megfigyelés objektív haszna is, szintén tudományosan, vitatható. A megfigyelés nem járhat az egyéni szabadság korlátozásával, ami látszólag azonnal ellentmondás jellegű állítás lehet, hiszen a megfigyelés már ösztönös jellegű módon is befolyásolja az egyéni szabad akaratot. Számos irodalmi regény története, és létező politikai rendszerek működése látszik igazolni, hogy a folyamatos személyes megfigyelés nem csak a szabályok betartásának alkalmas eszköze, hanem az elnyomó, totalitarista rendszerek fennmaradásának erőforrása is.
Ez a tény kétségtelenül fennáll, azonban a totalitarista rendszerek nem csak a megfigyelést monopolizálják, hanem a szabályok meghatározását is. A helyzet tipikus példája annak, amikor egy eszköz alkalmas hasznos és káros célok megvalósítására, és minél hatékonyabb az eszköz, annál veszélyesebb az alkalmazása. Ha azonban lehetséges társadalmi konszenzussal elfogadni az alkalmazás kereteit egy, a társadalmon hatékonyan működő eszköz alkalmazásának, az eszköz alkalmazásának a veszélyekre való hivatkozással történő elutasítása inkább káros mint hasznos a közösség számára.
Az egyéni szabadság korlátozása abban az esetben káros, hogyha a korlátozás nem szolgálja a teljes közösség együttesen elfogadott értékeit. Az egyéni szabadság nem lehet káros a közösségre, ahogy a közösségi szabályok sem korlátozhatják szükségtelenül az egyéni szabadságot.
Az alkalmas szabályozás azonban csak az elveiben és a működés módszereiben lehet rögzített, a konkrét szabályozás egy dinamikus rendszert kell, hogy alkosson, amely a környezet változásaihoz rugalmasan kell , hogy alkalmazkodjon. Egy erre a feladatra alkalmasnak látszó szabályozási metódus a gondolatok között is megtalálható.
A törvények betartatása a leginkább krónikus eleme a törvénykezési folyamatnak. A jól működő társadalomhoz szükséges demokrácia alapját szolgáló egyenlő jogok és azonos szabályok érvényesítése a társadalom valamennyi tagjára szükséges, de a szabályok megszegésének a felismerése a társadalom tagjainak a folytonos megfigyelését igényli.
A társadalom tagjainak folytonos megfigyelése azonban nem csak a társadalom optimális működése biztosításának a leghatékonyabb eszköze, de egyúttal a totalitárius diktatúrák létezésének a feltétele és a közege is. Jelenleg, érthető okokból, elsősorban a diktatúrák alkalmazzák a társadalom tagjainak megfigyelése általi társadalmi szabályozást. Demokratikus szabályokat vállaló társadalmak, jellemzően, szintén érthető okok miatt, idegenkednek az alkalmazásától. A jelenlegi demokráciák jellemzően képviseleti demokráciák, amelyek alapvetően önmaguktól átalakulhatnak tekintélyuralmi rendszerekké, a társadalom tagjainak a megfigyelése, mint eszköz a hatalom kezében pedig rögzítetté tehetné az átalakulást.
További aggály a folytonos megfigyeléssel kapcsolatban, hogy jellemzően pszichikai stresszt eredményezhet, ami akár fiziológiai betegségekhez is vezethet. Az aggály alapvetően jogos, de árnyalja a képet, hogy a stressznek akkor van objektív eredete, ha a megfigyelt személy valójában szabályszegést követ el, ami egyébként a célja is lehet a megfigyelés alkalmazásának, különben a megfigyeléssel járó stressz eredete szubjektív. A szubjektív eredetű stressz vagy akár önmagától megszűnhet a körülmények tudatos vagy tudattalan elfogadása során, illetve akár ki sem alakul, ha a személy a megfigyelés állapotát nem új körülményként ismeri fel, hanem alaphelyzetként szocializálódik benne. A megfigyeléssel kapcsolatos stressz nem alapvető akadálya, sőt, akár hasznos célja is a megfigyelés alkalmazásának.
A diktatúrák elsősorban a fennmaradásuk érdekében kiterjedt módon alkalmazzák a társadalom tagjai viselkedésének megfigyelését. Érdemes azonban észrevenni azon eseteket is, ahol ezekben a társadalmakban a megfigyelés nem csupán a hatalomra veszélyes viselkedésű személyek kiszűrését szolgálja, hanem általánosabb, a társadalom működésére hasznos szabályok betartatását is. Ezekben az esetekben a társadalom a diktatórikus vezetés társadalmat veszélyeztető korlátai ellenére is képes lehet eredményesen funkcionálni.
Alkalmas példa lehet erre Kína esete, ahol a társadalom tagjainak megfigyelésével együtt alkalmazott társadalmi pontrendszer nem csupán a hatalom számára deviáns viselkedés elnyomásra szolgál, hanem általános társadalmi értékek betartását is támogatja. A kínai társadalom az autokratikus vezetés társadalomra kiterjesztett korlátozása ellenére is jelentős eredményeket képes elérni. A pontrendszert alkalmazó kínai társadalom nem azért lehet sikeres, mert a fennálló tekintélyuralmi rendszert szolgáló társadalmi pontrendszer hozzájárul a rendszerre nézve deviáns politikai magatartás kiszűrésével a társadalmi stabilitáshoz, hanem éppen ellenkezőleg, a diktatórikus társadalom a pontrendszert politikai célokra is történő felhasználása ellenére is képes sikeres lenni. A társadalmi pontrendszer alkalmazása motivációt biztosít a társadalom tagjai számára a kooperatív társadalmi viselkedés fenntartására, ami annak ellenére is eredményes társadalmat biztosít, hogy a fennálló politikai hatalom számára hátrányos szabad emberi viselkedést társadalmi mértékben elnyomja.
A társadalmi pontrendszer - amikor a társadalomban résztvevő személyek megfigyelt viselkedése egy előre megállapított feltételrendszer szerint a társadalmi erőforrások elérhetősége által pozitív vagy negatív visszacsatolás alapján korrekció alatt áll - vitatható eszköze a társadalom szabályozásának. Általában alkalmas eszköz lehet, ha a szabályozás transzparens, valamint, ha az objektíven hasznos értékrendet szolgáló szabályainak megalkotása társadalmi kontroll alatt áll és nem pedig a gazdasági vagy politikai hatalom fennmaradását szolgálja.
A társadalmi pontrendszer egy hatékony eszköze a társadalom szabályozásának, amit a társadalom eredményes működése és fejlődése szempontjából hasznosan és károsan is fel lehet használni. Nyilvánvaló, hogy a politikai elnyomásra felhasznált társadalmi pontrendszer gyengíti a társadalom lehetséges potenciálját, mégha látszólag stabilitást is biztosít a társadalom számára. Ha a társadalmi pontrendszer negatív korrekciós elemei nem politikai eszközök, nem tartalmaznak a hatalom fenntartását szolgáló funkciókat, hanem csak a kooperációt elősegítő általános közösségi viselkedést szabályozza, a változékonyságot (a személyi szabadságot) nem korlátozó alkalmazása a társadalmi potenciált növeli, és hosszabb távon eredményesebb társadalmi fejlődést biztosít.
Egy eszköz önmagában sohasem csak jó vagy rossz, az eszközt az alkalmazása teszi jóvá vagy rosszá. A társadalmi pontrendszer eszköze is ilyen. Széles társadalmi kontroll alatt, és az adatoknak csak a szükséges célnak történő felhasználása esetén ez az eszköz is hatékony és eredményes lehet.
Minél nagyobb hatású eszközeink vannak, annál nagyobb kockázatot hordoz a birtoklása. Lemondani ezért a nagy hatású eszközről hiba, ahogy az alkalmazása is veszélyes. Az alkalmazás hasznának és veszélyének az egyensúlya azonban csak rajtunk múlik. Amíg ezt az egyensúlyt mi, a társadalom tagjai képesek vagyunk fenntartani, addig vagyunk képesek egy eredményes társadalom szintjén létezni.
Demokratikus környezetben a következő szabályok alkalmazása látszik szükségesnek a társadalmi pontrendszer eredményes alkalmazásához:
- A működés szabályait transzparens módon kell létrehozni társadalmi megegyezés alapján.
- A részvétel önkéntessége szükségesnek látszik, nyilvánvalóvá téve a részvétel előnyeit is.
- A részvételből történő kimaradás, és az értékelésből származó hátrányok objektív szükségszerűségek, amiket szükséges érvényesíteni, és amit szükséges elfogadni.
- Az értékelés nem járhat publikus megbélyegzéssel.
- A pontozás értékének hozzáférhetősége, és annak eredményének figyelembevétele és alkalmazása közösen elfogadott szabályozást igényel.
A társadalmi pontrendszer kiterjedt alkalmazása megfelelő körülmények között alkalmas eszköze lehet a társadalmi szabályok betartatásának, ami szükségszerű része egy társadalom optimális működésének és működtetésének.
Nincsenek megjegyzések