Jól felismerhető trend zajlik a jelenlegi időkben a társadalmi folyamatokban: a tekintélyuralom terjedése a társadalomirányításban . A tre...
Jól felismerhető trend zajlik a jelenlegi időkben a társadalmi folyamatokban: a tekintélyuralom terjedése a társadalomirányításban. A trend megérthető. A történelmi idők túlnyomó részében, gyakorlatilag az elmúlt néhány évtizedtől eltekintve, alapvetően a tekintélyuralmi társadalomirányítás volt jellemző az emberi társadalmakra, aminek a működését a társadalom egy kisebbségének, a társadalom erőforrásainak ellenőrzését végző csoport akaratának az érvényesülése határoz meg.
A technológiai fejlődés és az iparosodás lehetővé tette, és a hatékonysága és eredményessége miatt széles körben elterjedő kapitalista gazdaságmodell és a gazdaság növekedését éltető termelés növekedése, valamint a túltermelést kompenzáló fogyasztás növekedését lehetővé tevő munkabérek növekedésének katalizáló hatása hozzájárult az értékekhez való egyre szélesebb körű hozzáféréshez, ami megteremtette a vagyon felhalmozásának a lehetőségét, és ezáltal a társadalmi erőforrások birtoklását is a társadalom egyre szélesebb rétegei számára, ami természetes következményként megnövelte a társadalmi igényt a társadalmi folyamatokkal kapcsolatos döntésekbe történő beleszólásba is.
Ahol ez a társadalmi igény érvényre tudott jutni, jellemzően kialakult egy demokratikusabb, az egyenlőség irányába elmozduló társadalomirányítási forma, a képviseleti demokrácia. A képviseleti demokrácia a társadalomirányítási szerepre, és az ezzel járó kiváltságokra egyaránt, elvileg a társadalom megfelelően alkalmas tagjait választja meg, a gyakorlat azonban számos kontraproduktív jellemzőt hordoz, előnyben részesítve a jelöltség megjelenítésére alkalmas, de a társadalom valódi előnyét szolgáló irányításra alkalmatlan személyek hatalmi pozícióba kerülését.
A demokrácia meghatározója a társadalmi többség akaratának az érvényesülése. A képviseleti demokrácia nyilvánvalóan nem tölti be ezt a funkciót, mivel
- a társadalom többségének akarata nem a konkrét eldöntendő dolgok területén érvényesül, csupán a döntésre felhatalmazott, az irányítást végző személyek megválasztásában nyilvánul meg,
- a működés fennmaradása érdekében jellemzően a vezetői kiválasztás során a demokrácia alapelve sem kritérium hogy érvényesüljön, miszerint a társadalom valódi többségének az akarata szükséges, hogy érvényesüljön,
- a vezetői politikai elszámoltathatóság, a társadalom akaratának a vezető által történő megvalósításának számonkérése csupán a ciklikus választások által lehetséges, a választások közötti időszakban tipikusan nem érvényesíthető.
A képviseleti demokrácia a társadalom vezetőinek kiválasztása során hordoz a demokráciát közelítő elemeket, a megvalósuló kormányzás azonban jellegében gyakorlatilag tekintelyuralomnak felel meg. A jelenleg demokráciának nevezett képviseleti demokrácia a tekintélyuralmi rendszerek társadalmi formája, ahol a társadalomnak bizonyos ráhatása van a döntéshozó vezetők kiválasztására és a vezetői hatalmának megtartására, de a társadalom valójában közvetlenül nem vesz részt az irányításban.
A képviseleti demokráciának kellene folytatnia az utat egy valódi demokratikus társadalmi berendezkedés megvalósításához, azonban az egyedüli hatékony, mert evolúciós elveken működő kapitalista gazdasági modell, az ezt a modellt választó, és ezért a potenciáljuk növelésére alkalmas társadalmakban, a kapitalizmus gazdasági koncentrációt preferáló működése során természetes módon kialakuló, és az irányításban is jelenlévő egyéni érdekek érvényesülése miatt az egyenlőtlenséget általában nem korlátozó vagyonelosztási társadalmi állapotot eredményez, ami egyrészt erodálja a társadalmi egyenlőség irányában érvényesülő demokratikus folyamatokat, másrészt az erőforrások koncentrálódása és az ebből származóan igényelt és érvényesített társadalmi hatalom gyakorlása következtében, meg is akadályozza a társadalmi egyenlőség irányába ható demokratikus változásokat.
A folyamat tapasztalható eredménye a demokratikus folyamatok ellenreformációja, a visszarendeződés meghatározóvá válása a korábbi tekintélyuralmi társadalmi rendbe, ami jellemzően a feltételezett demokratikus átmenet valóságban megmutatkozó képmutatása miatt elégedetlen, és a visszarendeződés irányába zajló folyamat veszélyét nem látó társadalmi csoportok támogatása mellett zajlik.
A társadalmi elégedetlenség a folyamatban lévő demokratikus átmenettel kapcsolatban megérthető. A képviseleti demokrácia a politikában a demokrácia megvalósulásaként van megjelenítve, de a gyakorlati működése a társadalom irányítása során tekintélyuralmi módon zajlik.
A képviseleti demokrácia alkalmatlan megszüntetni a társadalomirányítás tekintélyuralmi jellegét, például elkerülendőnek tartja, sőt tiltja a tekintelyuralom inherens jellemzőit, mint például a korrupciót és a protekcionizmust, azonban ezek a jellemzők mégis folytonosan megjelennek és jelen vannak a képviseleti demokrácia általi társadalomirányításban. Tapasztalva a demokrácia alapelvét romboló folyamatok jelenlétét a képviseleti demokráciában, a társadalom jelentős része, akár a többsége is magát a demokráciát teszi felelőssé ezekért a folyamatokért, és a képviseleti demokrácia szabályai szerint gyakran olyan vezetőket választ, akik a társadalmi igény szerint populista módon ezeknek a tekintélyuralmi elemeknek a megszüntetését hangoztatják, de az önmaguk korlátlan működése érdekében - jellemzően társadalmi támogatást élvezve - valójában a kialakulás alatt álló demokratikus intézményrendszer korlátozása, akár megszüntetése irányában tevékenykednek, teret engedve, sőt a hatalmi eszközökhöz való hozzáférés által az önmaguk érdekében katalizálva az antidemokratikus visszarendeződést a klasszikus tekintélyuralmi társadalmi berendezkedés irányába.
A régi világrend haszonélvezőinek, a kiemelkedő vagyonnal rendelkezőknek a visszatérése a hatalomba, és általuk a számukra előnyös korábbi tekintélyuralmi társadalmi működés visszaállítása egy új technológiai korban, a folyamatot elősegítő mesterséges intelligencia korában zajlik. Ha pedig a képviseleti demokráciában a tekintélyuralmi visszarendeződés, a demokratikus folyamatok ellenreformációja elindul, a folyamat jellemzően önmagát erősítő módon zajlik. A hatalom kisajátítását korlátozó társadalmi fékek és egyensúlyok lebontása a hatalmat birtoklók érdeke, és ahogy egyre inkább megtörténik a kontrollt biztosító intézményekre - beleértve médiát és az igazságszolgáltatást is - a hatalmi befolyás kiterjedése és az önállóságuk gyengülése, a tekintélyuralmi visszarendeződés is egyre kevesebb intézményi ellenállásba ütközik, a tekintélyuralmi rendszer egyre inkább megerősödik, és egyre inkább megváltoztathatatlanná válik.
Ezt az átrendeződést láthatjuk a jelenkori társadalmi folyamatokban, amelynek a feltételezett következményeként, különösen abban az esetben, ha nem sikerül egy valódi demokratikus berendezkedésű társadalmi modellt ajánlani a társadalom számára, a tekintélyuralom, és az azt kiszolgáló gazdasági berendezkedés visszatérése válik általánossá.
A demokratikus irányba történő elmozdulást a társadalmi erőforrásokhoz történő egyre szélesebb körű hozzáférés, és az ezzel járó növekvő társadalmi egyenlőség tette lehetővé, ami a potenciáljában a tekintelyuralomra épülő társadalmaknál jobban erősödni képes társadalmat eredményezett. Ez a szükségszerű összefüggés azonban a mesterséges intelligencia elterjedésével megváltozik.
A jelenkori mesterséges intelligencia elterjedése kétféle módon is befolyásolja az összefüggést a demokrácia és a tekintélyuralom által kialakuló társadalmi potenciál különbségében. A mesterséges intelligencia egyrészt az emberi kognitív funkciók fejlett szimulálása által egyre inkább képes kiváltani az emberi intelligencia jelenlétét a munkavégzésben, másrészt a mesterséges intelligencia célirányos alkalmazása hozzásegíti a társadalmi vezetést a társadalom feletti kiterjedt kontroll megvalósításához is. Ez a két jellemző egyszerre képes megvalósítani a hatalom birtokosai számára a társadalmi erőforrások egyre szélesebb körű koncentrálását és az ezáltal lehetővé váló kisajátítását, valamint a széleskörű társadalmi befolyás korlátozását a hatalom gyakorlásába, és az esetlegesen felmerülő társadalmi igény elnyomását is a hatalom működtetésébe.
A mesterséges intelligencia alkalmazásával a társadalmi potenciál a társadalom tagjai szabad akaratának felhasználása nélkül, valamint a társadalmi összefogás szükségletének hiányában is, egyáltalán a társadalom méretének csökkenése mellett a tekintélyuralmi rendszerek esetében is képes hatékonyan növekedni. A tekintélyuralmi irányba történő társadalmi-gazdasági változás könnyebben megvalósulónak, és ezért valószínűbbnek tűnik, mint a valódi demokrácia megvalósulása általi társadalmi növekedés és kiteljesedés.
A tekintélyuralmi rendszerek elterjedése és általánossá válása elkerülhetetlennek tűnik az előttünk zajló társadalmi változásokban, amelynek következményei a csökkenő és a meghatározó hatásában eljelentéktelenedő társadalom, és az erőforrásokat egyre inkább, majd totálisan birtokló csoportokat képviselő diktátorok uralomra kerülése és általános hatalma.
A történelmi idők meghatározó részét kitevő időszak tekintélyuralmi rendszereiben természetesen létre tudtak jönni figyelemreméltó társadalmi eredmények is, de az eredmények tekintetében az emberi szabad akaratot alkalmazó, a kooperációt inherens módon igénylő demokratikusabb környezet nagyobb hatékonyságot biztosít. Ezzel szemben a tekintélyuralmi rendszerek általános és kétségbevonhatatlan jellemzője a kooperáció helyett az inherens egymással való rivalizálás. A demokrácia jelenléte általánosan a kooperációt támogatja, míg a diktatúrák működése az egymás legyőzésének és egymás feletti uralom megteremtésének az irányában hatnak. A demokrácia terjedése egyértelmű kapcsolatban áll a háborúk visszaszorulásával is, míg felismerhető, hogy a diktatúrák terjedése például a háborúk alkalmazásának kiterjedésével jár.
Azonban a társadalmi eljelentéktelenedés és csökkenés, az emberiség következményszerű elsorvadása a modernkori diktatúrák általános elterjedésével a mesterséges intelligencia korában sem elkerülhetetlenül törvényszerű, ha bizonyos fenntarthatósági szabályok érvényesülhetnek a tekintélyuralmi rendszerek működésében.
A tekintélyuralmi rendszereknek nyilvánvalóan lehetőségük van az uralmuk alatt álló társadalom kizsákmányolására, sőt, a mesterséges intelligencia alkalmazásának általánossá válásáig leginkább az uralt társadalom kizsákmányolása biztosítja a diktatúrák számára a nagyobb cselekvési potenciált. Azonban az összefüggés nem szükségszerű. A diktatórikus rendszerek is felismerhetik a kizsákmányolás helyett a társadalom fejlődése által létrejövő nagyobb potenciál lehetőségét. Természetesen egy fejlődő társadalom nagyobb kockázatot is jelent a tekintélyuralom számára, amit a stabilitásuk érdekében kontrollálni szükséges, de egy tekintélyuralmi rendszer a fenntarthatóságának trófeájaként hordozhatja, a sikeres működésének a demonstrációjaként szolgálhat a hordozott stabil, növekvő méretű társadalom. Ésszerűen működő autokrácia a számára megfelelő módon, de támogatja az uralma alatt álló társadalmat.
A diktatórikus rendszerekben a társadalmi stabilitás csak addig biztosítható, míg a társadalmi kontroll, beleértve a másként gondolkodók elnyomását is, megbízhatóan érvényesíthető, és/vagy egy létrejövő fejlődés társadalmi elégedettséget biztosít. A társadalmi feszültségek növekedése esetén is azonban, legalábbis mindaddig amíg nem létezik megvalósítható valódi demokratikus alternatíva, az autokratikus rendszerrel való erőszakos társadalmi szembenállás értelmetlen, mert jellemzően a változást jelentő jelentős társadalmi megrázkódtatás ellenére sem következne be valódi változás a társadalmi viszonyokban. A forradalmak a valóságosan működő alternatíva felmutatása hiányában jellemzően maximum indukálják, nem pedig eredményezik a társadalmi rendszerek fejlődését, de leginkább az akár még elnyomóbb visszarendeződést valósítják meg.
Kialakult autokráciákat jellemzően csak a totális társadalmi összeomlás szüntethet meg, de az is csupán addig lehetséges, amíg a társadalomnak még valós szerepe van a diktatúra fennmaradásában. A mesterséges intelligencia elterjedésével a társadalom hozzájárulása a diktatúrák fennmaradásához is lecsökken. Az autokráciáknak a fennmaradásukhoz szükséges elsőrendű céljuk is a hatalmukhoz való társadalmi hozzájárulás csökkentése, amely, különösen a mesterséges intelligencia terjedése által, egyre inkább lehetséges és megvalósítható állapot, amelynek az eredménye pedig az uralom alatt vegetáló társadalom befolyása nélküli diktatúrák létezése, és ezeknek a diktatúráknak az egymással történő együttélése.
Ezt a globális folyamatot az is erősíti, hogy a tekintélyuralmi rendszerek számára veszélyes példa, ha egyes társadalmakban a demokratikus alapelvek képesek érvényre jutni és sikeresen funkcionálni. Az autokráciák egyetlen inherens kooperációban, természetes módon bekövetkező egymás támogatásában megnyilvánuló funkciója a közös veszéllyel szemben történő együttműködés, amely az esetleges demokratikus irányba elmozduló társadalmak kontrolljának, a társadalmi elmozdulás elnyomásának az egymás számára történő támogatásában, az autokráciáik fenntartásának kölcsönös megsegítésében nyilvánulhat meg.
A demokratikus alapelveket nélkülöző diktatúrák együttélése ezen túlmenően alapvetően a rivalizáláson alapszik, amelynek meghatározó alapja a potenciál. Egy diktatúra annál inkább tudja érvényesíteni a szándékát más társadalmak felett, minél nagyobb potenciállal rendelkezik. A diktatúrák potenciáljának növekedése, a demokráciákkal ellentétben, még a mesterséges intelligencia alkalmazása segítségével sem szükségszerű folyamat, a diktatúrák jellemzően inkább a potenciál csökkenése irányába tendálnak, ezért a potenciál növekedése alapvetően szövetségek kötésével valósítható meg, amelyek a diktatúrák működésének jellegéből származóan inherens módon instabilak, az aktuálisan fennálló érdekek mértékéig terjednek ki.
Nyilvánvalóan az ésszerűen működő autokráciáknak nem érdeke az önmagukat is veszélyeztető egymás pusztító lerombolása. Az autokráciák is együttműködésre vannak kárhoztatva, amely a létezésük jellegéből származóan a nagyobb potenciállal rendelkező diktatúrák számára a kisebb potenciállal rendelkező diktatúrákra történő befolyás növelésével, a kisebb potenciállal rendelkező diktatúrák számára a nagyobb potenciállal rendelkező diktatúráknak történő megfeleléssel, és az egymással kötött ideiglenes szövetségek által létrejövő nagyobb potenciál érvényesítése formájában kell, és képes megvalósulni. Ez lehet a diktatúrák kooperációját, és ezáltal a fennmaradásukat elősegítő egyesülés módja és formája, amelynek a megvalósuló működését azonban továbbá jelentősen befolyásolhatja az adott diktatúrák vezetőinek a személyisége. Diktatúrák közötti együttműködés az együttműködés formáinak betartása ellenére is kockázatos és törékeny, a gyakorlatban tartósan nem tűnik fenntarthatónak.
Ha az emberiség jövője az együttműködő autokráciák sorsára van kárhoztatva, az elkerülhetetlen elkorcsosulás irányába változik, amelynek a következménye az emberi faj megszűnése lehet. Az emberi társadalom potenciális örök életét a demokratikus irányba történő fejlődés lehet képes csak biztosítani. Ehhez azonban az autokráciába vezető természetes evolúciós örökségünket, az egyéni önfenntartást biztosító ösztöneinket kellene teljesen kicserélnünk a kooperációt lehetővé tevő szándékokra, amely egyáltalán nem tűnik megvalósítható feladatnak, mégis, ezen múlhat az emberiség jövője.
Dictators of the world, unite! - a path toward the formation of a new social order
Nincsenek megjegyzések