Szenvedjük el egymás vélt vagy valós gyengeségeit amikor azok direkt módon nem okoznak kárt nekünk, és ne szóbeli kioktatással, hanem saját...
Szenvedjük el egymás vélt vagy valós gyengeségeit amikor azok direkt módon nem okoznak kárt nekünk, és ne szóbeli kioktatással, hanem saját példamutatással neveljük egymást az általunk vélt jóra.
Ha pedig úgy tapasztaljuk, hogy a másik ember akár szóbeli, akár tettekben megnyilvánuló viselkedése direkt módon okoz valamilyen formában kárt nekünk, legyen az feltételezetten szándékos vagy szándék nélküli cselekedet, csak mutassuk ki, vagy mondjuk el, hogy ez a viselkedés milyen hatással van ránk és milyen érzelmeket kelt bennünk, mielőtt passzív elkerülésbe vagy aktív védekezésbe kezdenénk, hátha ezekre már nem is lesz szükség.
Végezetül pedig ha mindezt megtesszük, elsősorban a saját belső békénk érdekében, de azért is, hogy a hasznos kooperációt folytatni tudjuk, bocsássunk meg, azaz a vélt vagy valós sérelmeinket valóságosan is próbáljuk meg elfelejteni egymásnak.
A legfontosabb pedig, hogy mindezeket a viselkedésbeli szabályokat ne csupán ismerjük, de próbáljuk meg valójában is elfogadni, és folytonosan próbáljuk a gyakorlatban megvalósítani, mert alapvetően mindannyian önmagunk vagyunk a viselkedésünk meghatározói.
Nincsenek megjegyzések