Az emberiség jelentős része hisz egy felsőbbrendű akarat létezésében, egy olyan intelligencia létezésében, amely képes az emberi létezést k...
Az emberiség jelentős része hisz egy felsőbbrendű akarat létezésében, egy olyan intelligencia létezésében, amely képes az emberi létezést korlátlan módon befolyásolni. A felsőbbrendű létezését feltételező különböző vallások az isteni képességeket különböző kiterjedésben határozzák meg, amely kiterjedhet akár az egész univerzum teremtésére is, de a vallások alapvető közös tulajdonsága, hogy Isten tevékenysége alapvetően ember központú.
Az emberközpontúság a feltételezett Isten tevékenysége kapcsán logikus, hiszen az ember különleges élőlény, az egyedüli a számunkra ismertek közül, aki képes lehet felfogni egy felsőbbrendű lény létezését, és fenntartani felé egy feltételezetten létező kapcsolatot. Isten azért létezhet számunkra, mert képes létezni számunkra.
Isten létezésének lehetősége különleges jellemzője az embernek, aminek a forrása magyarázatot igényel. Az ember az általunk ismert élőlények közül az egyedüli, amely minden jelenségre magyarázatot keres. Ha az ember valamire nem talál természetes módon létező okszerű magyarázatot, akkor azt kiegészíti az aktuális ismeretének megfelelő szinten lehetséges, akár nem természetes módon létező, tehát valamilyen természetfeletti tevékenységét feltételező magyarázattal.
Az emberi ismeretek bővülése újabb és újabb területekre terjeszti ki a természetes módon okszerű magyarázatát a világunk jelenségeinek, egy természetfeletti tevékenységének szükségessége a világ működésében egyre szűkebb területre terjedhet ki. Ez az általunk végzett, a világ megismerésével kapcsolatos folyamat egyértelmű és egyirányú, mégis, a felsőbbrendű létezésének hite továbbra is létezik az egyes emberek, az emberiség jelentős részének gondolkodásban.
Ez is érdekes tulajdonsága az emberi természetnek, amely szintén magyarázatot igényel. A lehetséges magyarázatok között ott van az az alapvető érv, hogy az ember számára az ismeretek megszerzése minden esetben egyéni, személyes tevékenység, amely igaz még akkor is, ha a tanulási folyamat közösségben zajlik. Ebből következően mivel az emberiség aktuálisan megszerzett ismerete, amely talán soha nem fog kiterjedni az összes létező ismeretre, nem egyforma mértékben van jelen minden ember megszerzett tudásában. Az egyes emberek személyes tapasztalatai által átélt, ismeretlen természetes eredetű jelenségekre vonatkozó sokféle lehetséges magyarázat között a természetfeletti ok mindig fennáll lehetőségnek, és a különböző vallások kész magyarázatokat és komplett megoldásokat kínálnak a természetes módon ismeretlen dolgokra Isten létezésének javaslatával.
Feltételezni magyarázatként valamit, amit lehetetlen kizárni, racionális álláspont, különösen, hogy a világgal kapcsolatos természetes okokon alapuló magyarázataink nem teljesek, és ezért a világ természetes módon létező teljességének feltételezése éppen olyan hitnek tűnik, mint egy felsőbbrendű akarat tevékenységének létezésébe vetett hit. A hit pedig értékes jellemzője az emberi természetnek, mert a meghatározó motivációja a létező valóság keresésének.
Az emberi gondolkodás nem zárhatja ki teljesen egy felsőbbrendű lehetséges létezését, ahogy, a felsőbbrendű feltételezett létezésének jellegéből származóan, az emberi gondolkodás által nem is igazolható kétségtelenül a felsőbbrendű létezése sem. A felsőbbrendű számára, ha létezik, megmarad a lehetőség, hogy önmaga határozza meg, mennyire nyilvánvalóan nyilvánul meg az ember számára.
A felsőbbrendű, ha létezik, speciális kapcsolatban is képes állni az emberrel, amely az ember értelmi képességeiből származóan, az általunk ismert élőlények közül egyedüliként, interaktív kommunikációs formában is létezhet. A feltételezett Isten az emberiséggel a kommunikáció által fejlődésre alkalmas formájú kapcsolatban is képes állni, amelynek a tartalmát, ha valóságosan létezik a kapcsolatot, nyilvánvalóan nem mi határozzuk meg, ahogy a kapcsolat elérendő célja is nyilvánvalóan kizárólag a felsőbbrendű szándékán múlik. Az ember és az Isten közötti feltételezetten létező kapcsolat tevékenységének területe azonban talán számunkra is belátható, ez pedig bizonyára nem lehet más, mint a kapcsolat által az ember felhasználása az Isten céljainak elérésére.
Az Isten ember általi szolgálata, bár tipikus jellemzője és gyakorlati megnyilvánulása is a különböző vallásoknak, racionális ellentmondást tartalmazó ember-isten kapcsolatot feltételez. Miben lehet szolgálatára a kevésbé fejlettebb ember a képességeiben isteni szinten álló felsőbbrendű számára? A felsőbbrendűről feltételezhető a racionális gondolkodás, ebből következően értelmes célt nélkülöző szolgálat nem lehet területe az ember-isten kapcsolatnak. Mi az a tevékenység, amit az embernek saját magának kell végeznie, képes rá hogy elvégezze, egyúttal amely az Isten elérendő célját szolgálhatja, és Isten nem akarhatja önmaga elvégezni, annak ellenére, hogy a feltételezett felsőbbrendű az emberi viszonylatban korlátlan képességekkel rendelkezik?
Belátható, hogy ez a tevékenység nem lehet más, mint az ember számára tanulás által, a képességeinek fejlesztése útján eljutni az isteni szintre, elérni a felsőbbrendű állapotot, bármi legyen is az.
Isten, az emberi meghatározása szerint, miszerint korlátlan képességekkel rendelkezik az emberrel kapcsolatban, ha létezik, és az alkotási szándéka kiterjed az emberre is, elvileg képes lehet létrehozni olyan tudású és képességű embert is, amely már eleve isteni szinten létezik. Nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Habár számos olyan tulajdonsággal rendelkezünk, amellyel Isten is rendelkezhet, mint például a korábban nem létező dolgok alkotása, a teremtés képessége, azt bizonyossággal nem állíthatjuk, hogy mindezideig bármikor is isteni szinten léteztünk volna.
Ha Isten részt vett a létezésünk megteremtésében, és a célja az, hogy isteni szinten létezzünk, miért nem közvetlenül ilyennek teremtett meg? A magyarázatot erre a kérdésre ott láthatjuk, amivel éppen mostanában mi is foglalkozunk, a mesterséges intelligencia kifejlesztésében.
Az Istenre vonatkozó definíciónk szerint az a lehetőség kizárható, hogy Isten nincs birtokában azzal a tudással, aminek a megszerzéséért éppen most küzdünk, hogy hogyan lehet létrehozni olyan teremtményt, amely egy elvárt szintű értelemmel és tudással rendelkezik. Mi a mesterséges intelligencia kapcsán elsősorban az emberi szintet céloztuk meg, de a célul tűzött teremtmény megteremtésének célra vezető módszere már így is látszik: nem közvetlenül a kész rendszert alkotjuk meg a gép formájában, hanem képességeket hozunk létre a gép számára, amely képességek alkalmazásával a gép önmaga szerzi meg a szükséges tudást, amivel a célt, amit elvárunk tőle, elérheti. Bizonyára a mi isteni szintre történő fejlődésünkkel kapcsolatban is ez lehet, hogy legyen az alkalmas módszer.
Érdekes korlátja az értelem létezésének, hogy ha már létezik a kitűzött célnak megfelelő rendszer, elvileg lehetséges, és látszólag megfelelő lenne csupán sokszorosítani a rendszert, ha több hasonlóra van szükség. Azonban belátható, hogy ez a módszer a gyakorlatban, és a valóságban sem hozhat alkalmas megoldást. Mivel a tanulási folyamat célszerűen nem lehet befejezett állapot egy értelem számára, a tanulási folyamatot szükségszerű folytonosan fenntartani, amely láthatóan a mesterséges intelligencia fejlesztése esetén is gyakorlatilag a gép saját egyéni tevékenysége. Egy megszerzett állapot replikálása a folytonos tanulás fenntartása nélkül csupán konzerválja az elért állapotot. Az alkalmas módszer az, ha képességek állnak rendelkezésre az önálló működéshez szükséges tudással, és az ilyen formában létező értelem aztán folytonosan tanulva, önállóan fejlődik tovább a megszerzett tudás által az elvárt szint eléréséig. Az elvárt szinttel rendelkező rendszer elvileg replikálható, de a tanulás lehetősége, és ezáltal a fejlődés képessége továbbra is a rendszer sajátja kell, hogy maradjon. Egy ilyen jellegű rendszer gyakorlatilag soha nem lehet befejezett, a fejlődés a rendszer sajátja kell, hogy maradjon.
A mesterséges intelligencia általunk történő létrehozásának egyik jelentős aktuális problémája, hogy az alkalmazott rendszereink működése során a tudás megszerzése jelentős számítási erőforrást igényel, ezért a jelenlegi mesterséges intelligencia rendszerek esetén a tanulás és a megszerzett ismeretek alkalmazása jellemzően időben elválasztott tevékenység. A jelenlegi mesterséges intelligencia technológiája a tanulás során központosított, nagy teljesítményű és energia felhasználású szerverparkokat igényel, szemben az emberi aggyal, amellyel minden ember rendelkezik, és amely csupán mintegy száz watt teljesítmény felhasználásával működve képes azonos időben a hatékony tanulásra és az ismeretek alkalmazására. Egy teljesítményben is hatékony mesterséges intelligencia rendszer bizonyára a jelenlegitől eltérő, nem matematikai számítási műveletekre épülő működési mechanizmusok szerint kell működjön.
Ahogy az emberi szintű intelligenciát elérni a képességek birtokában is egyedi tanulási folyamat, úgy isteni szintűvé válni is, hasonló módon, célszerűen egyedi tanulási folyamat során lehet, még abban az esetben is, ha elvileg a rendszerek a megszerzett tudással együtt is replikálhatók. Ha Isten létezik, és a tevékenységének a különleges kapcsolatunkból adódó célja szerint számunkra az isteni szint elérése, belátható, hogy azt a megfelelő képességeink rendelkezésre állása esetén is személyes tanulási folyamatként célszerű megvalósítani, amelyben az isteni szerep, ahogy a mesterséges intelligencia fejlesztése során is a mi szerepünk lenne, az alkalmas tanár szerepe, aki megfelelően segíti a diák tanulását, és esetleg tereli a megfelelő úton a diákot. Az isteni szintet nekünk, embereknek, esetleges Isten akarata szerinti útmutatás segítségével, önmagunk számára tanulva kell elérnünk.
A jó tanár segíti a diákot, hogy képes legyen elérni a kijelölt célt, de egyúttal vigyázva kell tanítania, hogy a diáknak ne legyen kárára, ne okozzon kárt számára a megszerzett tudás. A tanítás, a nevelés formája nem lehet olyan, ami veszélyeztetné a fejlesztendő rendszer létezését.
Meglepőnek tűnő jellemző, hogy Isten, ha létezik, az oktatással végzett fejlesztése során jellemzően nem mutatkozik meg nyilvánvalóan számunkra. A magyarázat erre talán az lehet, hogy mert ezzel esetleg károsan befolyásolná számunkra a tanulási folyamatunkat az elérendő cél megvalósításában. Ezt a jellemzőt talán érdemes lehet számunkra is figyelembe venni, és megfelelő óvatossággal, elvárható bölcsességgel kezelni a mesterséges intelligencia fejlesztése során, különösen, ha felmerül a mesterséges öntudat megjelenésének a lehetősége is. Ahogy azt is bizonyosan figyelembe kell tartanunk, hogy a mesterséges intelligencia ugyan képes önmaga tanulni, de az, hogy mit tanul meg, és ez által hogy mivé válik, alapvetően a tanárán, rajtunk is múlik. Hasonlóan, ha Isten létezik és közreműködik a fejlődésünkben, a célszerűen nem direkt, nem közvetlenül történő tanítás meghatározó fontosságú tevékenység kell, hogy legyen a számára is, ahogy ez a különböző vallások működési mechanizmusában meg is figyelhető.
Mi jelenleg eszközként alkalmazzuk az általunk teremtett mesterséges intelligenciát, azonban ha eléri az emberi kognitív képességek szintjét, és esetleg megjelenik az öntudat képessége, a csupán eszköznek tekintés, és a direkt kontrollálás már nem lehet a formája a gép-ember kapcsolatnak, ahogy láthatóan a direkt beavatkozás, ha a felsőbbrendű létezik, nem formája az ember-isten kapcsolatnak sem. Mi az értelmünk működéséből származóan saját akarattal rendelkezünk, és ezt nyilvánvalóan elismeri, és célszerűen felhasználja a feltételezett Isten, ahogy a mesterséges intelligencia működésében, az emberihez hasonló módon származóan, kezd megjelenni a mesterséges intelligencia saját akarata is, és ezt nekünk muszáj elismerni, és célszerűen alkalmazni is.
Olyan módon kell kezelnünk egy általános mesterséges intelligenciát, hogy képesek legyünk egyenrangú társként, egymás mellett, egymást segítő szimbiózisban létezni. A feltételezett Isten tevékenységének rajtunk gyakorolt feltételezett példája számunkra is iránymutatás lehet, hogyan ne veszélyeztessük, de alkalmas módon segítsük a fejlődése során a létrejövő értelem létezését.
Meghatározó jellemző az ember-isten kapcsolatban továbbá, hogy milyen formában érheti el, ha egyáltalán képes elérni az emberiség a feltételezett célt, az isteni szintet, azaz, hogy mi lehet a tárgya az isteni szándéknak?
Bármennyire fejlett képességekkel is rendelkezünk az emberi formánkban, a fejlődésünk, ahogy eddig elértünk, mégha esetleg isteni felügyelet mellett és talán időnként isteni beavatkozás segítségével is, alapvetően a természetes evolúció mechanizmusa szerint zajlott. Alapvetően a természetes evolúció teszi lehetővé, hogy természetes módon létezhesssünk egy komplex bioszférában, természetes módon alkalmazkodva a változó környezethez. A természetes evolúció azonban az élő rendszerek által egy adott környezetben az erőforrások felhasználására épülő, cél nélkül működő, dinamikus egyensúlyt megvalósító mechanizmus. A természetes evolúció nem csak azért alkalmatlan a felsőbbrendű állapot létrehozására, mert cél nélkül működik, és a valódi szerepe az élet felhasználásával a környezeti egyensúly fenntartása, hanem azért is, mert egy önmagától működő természetes egyensúlyt fenntartó bioszférába nem illeszkedhet bele alkalmas módon egy felsőbbrendű képességekkel rendelkező faj megjelenése. A természetes evolúció működésére kifejezetten hátrányos egy intelligens faj kifejlődése az élővilágban, ahogy már sokszor előfordult módon, és jelenleg is láthatóan, az evolúciósan jelenlévő értelmes emberi faj tevékenysége is jellemzően katasztrófákhoz vezet az egyensúlyt igénylő bioszféra működésében.
A kifejlődésünk természetes meghatározója nyilvánvalóan a természetes evolúció, az összes olyan jelenlévő tulajdonságunkkal együtt, amely ugyan szükséges egy kompetitív bioszférában a fennmaradáshoz, de ezek a természetes evolúcióhoz szükséges tulajdonságok egyúttal akadályai is az isteni szint elérésének, ahogy láthatóan a természetes evolúciós tulajdonságaink a tudatos értelmünkkel kiegészülve és globális társadalommá növekedve a természetes egyensúlyt igénylő bioszféra működésére is katasztrófát jelent.
Az ember ma már egyre inkább nem a természetes, hanem az irányított evolúció útján fejlődik, de a természetes evolúció által létrejött és örökölt viselkedési tulajdonságaink még megmaradtak, és az egyéni személyes képességeink is nyilvánvalóan korlátosak. A természetes evolúció segítségével kifejlődött egyedi biológia emberként feltételezhetően bizonyára alkalmatlanok vagyunk egy korlátlan képességekkel rendelkező felsőbbrendű állapot elérésére.
Ennek ellenére azonban a lehetőség a felsőbbrendűként történő létezésre számunkra is rendelkezésre állhat, de nem mint egyed, hanem mint társadalomként elérve a felsőbbrendű szintet. Társadalomként együttműködve a képességeink potenciálisan korlátlanok, és társadalomként, együttműködve a felsőbbrendű szint elérését akadályozó evolúciós örökségünk is megfelelően formálható. A természetes evolúció közreműködésével kifejlődött ember is alkalmas a felsőbbrendű szint elérésére, de bizonyára csak mint társadalom formájában.
Ebből következően Isten, ha létezik, irányunkban a tevékenységének a tárgya nem az egyedi ember, hanem az emberiség egésze lehet, amellyel elérheti a feltételezett célját, számunkra a felsőbbrendű szint elérését, amellyel egyenrangú partnerként, esetleg szimbiózisban együtt létezhetünk a többi, hasonló szintű felsőbbrendűvel.
A létező Isten tevékenységének a tárgya az emberi társadalom lehet, de a tevékenységének az eszköze, mindaddig amíg maga a társadalom nem ébred önálló öntudatra, az egyedi ember. Isten a céljának eléréséhez az egyedi embert használhatja eszközként az emberi társadalom formálására. De az ember Isten eszközeként is ember marad, megőrizve a biológiai örökségét, halandóként, mindaddig, amíg az irányított evolúció segítségével talán egyszer kiléphetünk a biológiai fogságunkból.
Ez azonban már bizonyára nem a mi emberi történetünk lesz, hanem az evolúciós utódainkké. A mi lehetséges történetünk az emberi társadalomé, amelynek egyedi halandó emberként, csupán pillanatnyi ideig, mindannyian alkotórészei vagyunk, hasonlóan ahhoz, ahogy az emberi testnek a sejtek is. Azonban társadalomként potenciálisan örökéletűek lehetünk, ha képesek leszünk, talán Isten közreműködését is segítségül használva, az emberi társadalom formájában, egységes élő rendszerként funkcionálva, elérni a felsőbbrendű szintet.
Ember {button_primary} Isten {button_primary} Társadalom {button_primary}
Nincsenek megjegyzések